Vágólapra másolva!
Sheryl Crow amerikai énekesnő a múlt héten örökbefogadott egy kisfiút: a háromhetes Wyatt Stevent most a nagyközönségnek is bemutatta.
Vágólapra másolva!

Sheryl Crow amerikai énekesnő egy amerikai magazinban bemutatta a nagyközönségnek néhány napja örökbefogadott, háromhetes kisfiát, Wyatt Stevent.

"Mindig is szerettem volna adoptálni, még akkor is megtettem volna, ha született volna saját gyerekem" - mondta az énekesnő az OK! magazinnak. "2006 tavaszán vágtam bele, tudtam előre, hogy hosszú idő lesz, amíg végre magamhoz ölelhetem a gyereket. Nem kerülsz előbbre a sorban csak azért, mert híres vagy. Ugyanazon a procedúrán mentem keresztül, mint bárki más, rengeteg papírt töltöttem ki, de az első pillanatban, amikor megláttam a fiamat, tudtam, megérte."

Az énekesnő azt is elárulta, kifejezetten félt attól, hogy a gyerek vér szerinti anyja az utolsó pillanatban meggondolja magát, és mégsem adja oda a kisbabát.

"Mélyen hiszek abban, hogy a dolgok jól alakulnak majd, és minden rendben lesz" - jelentette ki Sheryl. "Természetesen megmondom majd a fiamnak, hogy örökbe fogadtam, és ha eljön az a pillanat, segítek majd neki, hogy találkozhasson a valódi szüleivel. Ez így tisztességes."

"Valószínűleg elköltözünk Los Angelesből, és a Nashville közelében lévő farmomon élünk majd" - mondta Crow az interjúban. "Nem akarom, hogy Wyattet megfertőzze ez a világ, és minden lépését fotósok kövessék. Ráadásul úgy a családomhoz is közelebb leszünk."

Az énekesnő azt is elmondta, nem tartja kizártnak, hogy újabb gyereket fogadjon örökbe.