Müzlikenyér

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György ma egy igazán különleges kenyérféle receptjét ismerteti.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
40 dkg búzaliszt, 20 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 csomag szárított élesztő, 2 teáskanál só, 4 evőkanál olívaolaj, 10 dkg zabpehely, 1 maréknyi mazsola, fél maréknyi aszalt sárgabarack, fél maréknyi napraforgó mag

Elkészítése:
Szórjuk a lisztet egy dagasztóedénybe, adjuk hozzá a sót, a szárított élesztőt, a zabpelyhet, a mazsolát, az összevágott aszalt barackot és a napraforgó magot.

Csorgassuk hozzá az olívaolajat, majd kezdjük el keverni. Kis adagokban öntsünk hozzá langyos vizet, de csak annyit, hogy közepesen kemény kenyértésztát tudjunk készíteni.

Addig dagasszuk, míg a tészta az edény falától kezd elválni. Tegyük a tésztát langyos helyre, fedjük le tiszta konyharuhával, majd kelesszük kétszeresére.

A megkelt tésztát borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk át alaposan, majd osszuk kétfelé. Nyújtsuk egy centi vastagságúra, hajtsuk rá a sodrófára és terítsük egy sütőpapírral borított sütőlemezre.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tetejét kenjük meg vízzel, majd szórjuk meg zabpehellyel. A másik adag tésztát is hasonlóan készítsük el. Kelesszük még további 15 percig, majd előmelegített sütőbe téve, 170 fokon süssük körülbelül 30-35 percig.

Fogyasszuk sajtok, pástétomok, vagy különleges szendvicskrémek mellé.

A kenyeret elkészíthetjük szinte bármilyen más aszalt gyümölccsel és olajos maggal, de használhatunk hozzá rozs- és árpapelyhet is.