Paris Hilton újabb milliót kereshet

Vágólapra másolva!
Egy brit napilapnak nyilatkozó bennfentes szerint, Paris Hilton közel egymillió dollárt profitál majd a börtönben eltöltött napjaiból.
Vágólapra másolva!

Egy, a brit Daily Star magazinnak nyilatkozó bennfentes elmondása szerint, Paris Hilton, a Hilton szállodalánc örököse, közel egymillió dollárt profitál majd a börtönben töltött napjaiból: nagyjából 500 ezer dollárt a börtönnaplója kiadásából, és egy hasonlóan nagy összeget kérhet el azokért az exklúzív interjúkért, amelyeket a szabadulása után készítenek vele.

"Paris börtönnaplója valóban drámai olvasmány lehet - tette hozzá az anonim forrás. "Ha nem esik túlzásokba, és hihetően tálalja a bent történteket, megcsinálhatja a szerencséjét. Ha pedig kijött, a sztorijára mindenki kíváncsi lesz: milyen is volt az elkényesztetett millárdos lány élete a rácsok mögött."

A 26 éves örökösnő hétfőn hajnalban vonult be a kaliforniai Lynwood Megyei Fegyházába, közvetlenül azután tiszteletét tette az MTV Movie Awards díjátadó gálán.

Az örökösnő ügyvédje, Richard A. Hutton még aznap meglátogatta védencét."Nagyon jól van - niylatkozta Hutton. "Úgy áll hozzá a történtekhez, hogy 'Bejöttem, letöltöm a büntetésemet és megbirkózom a súlyával.' Megmutatja a világnak, ki is ő valójában."