Feta sajtos kenyér cserépben

Vágólapra másolva!
Egy újabb, a "grillparti-kedvenc fogása" címre esélyes étek szakácsunktól: egy különleges ízvilágú kenyér, extravagáns formában!
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:

50 dkg búzaliszt, 1 teáskanál só, 1 csomag szárított élesztő, 4 evőkanál olívaolaj, 1 maréknyi naponszárított paradicsom, 20 dkg kemény feta sajt, 1 csokor friss rozmaring

Elkészítése:

Tegyük dagasztótálba a lisztet, szórjuk rá a szárított élesztőt és a sót. Adjuk hozzá a durvára összevágott rozmaringot, csorgassunk rá három evőkanálnyi olívaolajat, majd kezdjünk hozzá a dagasztáshoz. Kis adagokban öntsünk hozzá langyon vizet, éppen annyit, hogy közepesen kemény kenyértésztát kapjunk.

Addig dagasszuk, amíg a kenyértészta az edény falától kezd elválni, után tegyük hozzá a kis darabokra felvágott, napon szárított paradicsomot.

Keverjük még egy percig, majd tegyük langyos helyre, takarjuk be tiszta konyharuhával és kelesszük kétszeresére.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Amikor a duplájára kelt, borítsuk ki egy liszttel meghintett deszkára, nyújtsuk ki, majd szórjuk rá az összekockázott feta sajtot. Hajtogassuk össze, is jól gyúrjuk át, hogy a feta jól elkeveredjen a kenyértésztában.
Béleljünk ki sütőpapírral tiszta virágcserepeket, osszuk a tésztát nyolc egyenlő részre, sodorjunk belőle kis cipókat, majd tegyük a cserépbe.

Tetejét szórjuk meg összetépkedett rozmaringlevelekkel, kelesszük még körülbelül 15-20 percig, majd tegyük előmelegített sütőbe. 180 fokon süssük 45-50 percig. Ha elkészült borítsuk ki a formából, és hagyjuk kissé kihűlni.