Strandröplabda - sport, ami barnít

Ha bronzbarna, kisportolt testre vágynánk, viszont a napozást unalmasnak, a szoláriumot cikisnek, a fitnessztermeket fullasztónak találjuk, akkor a strandröplabdát nekünk találták ki! A világ egyik legnépszerűbb sportja, közel egy évszázados története során, helyenként egészen abszurd utat járt be, mire eljutott addig, hogy lassan már kis hazánkban sincs egyetlen olyan strand sem, ahol ne lenne egy homokkád, kifeszített hálóval a sportolni és barnulni egyszerre vágyóknak.

Százforintos kérdés: melyik volt az egyetlen sportág a 2004-es athéni olimpián, amelynek valamennyi mérkőzését teltház előtt játszották? Nem biztos, hogy az elsők között gondolnánk a strandröplabdára, holott ez a helyes megfejtés.

Az olimpiák, s talán nem túlzás állítani, hogy a világ egyik legnépszerűbb játékának születési ideje, meglepő módon nagyanyáink idejébe nyúlik vissza, ugyanis először 1920-ban játszották. Az viszont, hogy mindez az Egyesült Államok nyugati partvidékén, a mindig napsütötte Kaliforniában esett meg, már nem is nó Nem is kellett, hozzá sok idő, hogy ez meglehetősen szolid hely (egy 9x18 méteres homokos pálya) és költség (fürdőruha, labda, háló) igényes játék elinduljon hódító útjára. Bár a Csendes-óceán kétségtelenül közelebb volt, a strandröplabda először mégis az Atlanti-óceánon kelt át, és azon nyomban népes rajongó táborra talált.

A legnagyobb népszerűségre azonban Dél-Franciaországban tett szert, mégpedig az ottani strandok naturista közösségeinek hathatós támogatásával. Sokat persze nem kellett vetkőzni (bár a 30-as évek fürdőruha divatja kicsivel visszafogottabb volt a mainál), de az a kicsi ebben az esetben nagyon is sokat számított.

Reklámhordozó

A sikeres európai turné után a strandröplabda visszatért Amerikába, és elkezdett azzá válni, ami mára lett belőle. Éppen a legjobbkor tért vissza ugyanis az Újvilágba, hiszen a harmincas évek közepére már lecsengtek az egész világot megrázó gazdasági válság utolsó hullámai is. Mivel az Egyesült Államok már akkoriban a világ egyik legiparosodottabb országa volt, nem csoda, hogy mind gazdaságilag, mind társadalmilag az egyik legsúlyosabb csapást kellett elviselnie. Nem csoda, hogy az embereknek, amint egy kicsit is rendeződött az életük, igyekeztek mindent bepótolni, ami az elmúlt fél évtizedben nem állt módjukban. Kirándulni, mulatni, szórakozni akartak. Hétvégéken százezrek tódultak ki a tengerpartokra, és próbálták meg jól érezni magukat. A strandröplabda pillanatok alatt a népszerűségi listák csúcsára ugrott, ami nem is csoda, hiszen sokkal egyszerűbb volt egy hálót felszerelni két fa közé, mint baseball-pályát építeni, és sokkal izgalmasabb, mint a tojáslabdát hajigálni naphosszat.

Nem is kellett sokat várni, hogy a gazdasági potentátok felismerjék a strandröplabda tömeges elterjedésében rejlő lehetőségeket, és meglovagolják a sportág népszerűségét. A második világháború ugyan kicsit visszavetette az amerikaiak "weekendező" kedvét, ugyanakkor katonáik Európától Japánig mindenhol játszottak, ha éppen nem akadt fontosabb dolguk.

Azonban 1947-ben már meg lehetett rendezni az első hivatalos tornát, többé-kevésbé a ma is ismert szabályokkal, melyek közül a legfontosabb a pálya mérete (ami megegyezik a teremben játszott változat pályaméretével), illetve a játékosok száma, ami, ugye, csapatonként két fő. Három évvel később, 1950-ben már igazi bajnoki sorozatot rendeztek Kalifornia öt strandján, több száz csapat részvételével, rendre több ezer néző tomboló lelkesedésétől kísérve.

1957 egy újabb furcsa, ám annál jellegzetesebb mérföldköve a sportág fejlődésének, elsősorban marketing szempontból. Gyorsan kiderült, hogy a közönséget nem csupán a játék izgalma és szépsége vonza, de legalább annyira a játékosok szépsége is. A férfiak a csinos hölgyekért, a hölgyek a daliás legények látványáért (is) néztek végig egy-egy mérkőzést. Ebben az évben választották meg először a Strand Királynőjét, aki a tornák végén két puszi kíséretében átadta a győzteseknek járó érmeket. Hogy a szervezők nem kispályán játszottak, azt ékesen bizonyítja, hogy az első királynő a korszak egyik ünnepelt hollywoodi sztárja, a szőke szépség, Doris Day volt. Day kisasszony adta át a győztesnek járó aranyérmet Gene Selznicknek is, aki a sportág első királya volt, és, akinek rövid időn belül óriási rajongótábora alakult ki.

Felszerelés és szabályok
A pálya: 8x16 méter (korábban egy-egy méterrel hosszabb és szélesebb volt), talaja 30-40 cm mélységű finom homok
A háló: 243 cm (férfiak), ill. 224 cm (nők) magasan van kifeszítve, szélessége 8,5 méter, magassága egy méter
Csapatok létszáma: 2 fő
Felszerelés: Hölgyeknek kétrészes fürdőruha, uraknak strandnadrág, napszemüveg és sapka viselhető, cipő csak a mérkőzésvezető engedélyével.
A játék menete: A mérkőzés megnyeréséhez két játszmát kell nyerni. Az első kettő 21 pontig tart, és legalább két pont különbségnek kell lennie. Amennyiben harmadik játszmára is szükség van, az már csak 15 pontig tart, de azt is kettővel kell nyerni. Minden adogatásból pontot lehet csinálni, amennyiben ez a fogadó csapatnak sikerül, úgy a pont mellett a nyitás jogát is elnyerik.
Fontosabb játékszabályok: a labdát a csapat tagjai legfeljebb háromszor érinthetik, mielőtt átütik a másik térfélre. Tilos a kosárérintés, kivéve, ha erős ütést hárít így a játékos. A labda bármelyik testrésszel megjátszható.