Spenótos-sajtos calzone

Vágólapra másolva!
A calzone nem más, mint "összehajtott", zárt pizza - igen kiadós és laktató, így a vacsora maradéka akár a másnapi ebéd is lehet.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók, két pizzához:
A tésztához: 40 dkg búzaliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 csomag szárított élesztő, 1 teáskanál só, fél deci olívaolaj

A töltelékhez: 15 dkg leforrázott spenótlevél, 6-8 szem paradicsom, 10 dkg sonka, 20 dkg trappista sajt, 3 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 3 ág friss kakukkfű, 1 csokor friss bazsalikomlevél, só, darált bors

Elkészítése:
A tésztához tegyük a liszteket egy dagasztóedénybe, adjuk hozzá a sót, a szárított élesztőt és az olívaolajat. Kezdjük el keverni, majd kis adagokban csorgassunk hozzá körülbelül 3 deci langyos vizet.

Dagasszuk pár percig, míg a tészta az edény falától kezd elválni. Közepesen kemény tésztát készítsünk, ha szükséges még adjunk hozzá vizet. Tegyük langyos helyre, és kelesszük kétszeresére.

Amíg a tészta kel, készítsük el hozzá a paradicsomszószt. Dobjuk a paradicsomokat forrásban lévő vízbe, majd egy perc múlva szedjük ki egy hideg vízzel telt edénybe. Így egy mozdulattal le tudjuk húzni a bőrét. A csupasz paradicsomokat vágjuk kis darabokra.

Egy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a felszeletelt fokhagymát, majd hevítsük addig, míg a fokhagyma sisteregni kezd. Tegyük hozzá a paradicsomdarabokat, fűszerezzük kakukkfűvel, bazsalikomlevéllel, sóval és kevés darált borssal. Főzzük körülbelül 6-8 percig, míg a szósz kellően sűrű nem lesz.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha a tészta kétszeresére dagadt, borítsuk egy liszttel meghintett deszkára. Osszuk kétfelé, és gyúrjuk át jól. A tészta egyik felét nyújtsuk ovális alakra, vastagsága fél centi legyen.

Helyezzük egy sütőlapra, kenjük meg a felét paradicsomszósszal, tépkedjünk rá a sonkából, és tegyünk rá a leforrázott spenótlevelekből. Tetejét szórjuk meg kockára vágott sajttal, majd a másik felét hajtsuk rá. Szélet kezünkkel nyomkodjuk össze, majd tegyük előmelegített sütőbe.

170 fokon süssük 10-15 percig. Ha elkészült vágjuk kétfelé, mellé friss és ropogós salátaleveleket tálaljunk.