Szerelmi horoszkóp június 28-tól július 4-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Szerelmi életedben nagyon örömteli napokat élhetsz át, amikor alkalmad nyílik arra, hogy rengeteg élményt ossz meg kedveseddel. Érdemes minél több időt együtt töltenetek, és az olyan hétköznapi feladatokat is közösen végeznetek, mint például a házimunka, vagy a bevásásárlás. Ha mindent megosztotok egymással, akkor sokat fejlődhet a kapcsolatotok. Negatívumként előfordulhat, hogy néha félreértitek egymást, de ha figyeltek egymásra, akkor ellensúlyozhatjátok ezt!


Bika (április 21. - május 20.)
Sok programban lehet részed a napokban, kedveseddel is szeretnél közösen szórakozni és barátaid is sorra kereshetnek fel. Csak az időd kevés ahhoz, hogy minden kapcsolatodat ápold, és előbb vagy utóbb választanod kell, hogy a barátaiddal töltöd az idődet, vagy inkább kedveseddel mész el valahová. Akkor kezelheted eredményesen a helyzetet, ha diplomatikus vagy, de még ebben az esetben is előfordulhat, hogy valaki megsértődik.


Ikrek (május 21. - június 21.)
Csendes napokra vágysz, amikor egy kicsit otthon maradtok, kettesben a kedveseddel. Szórakozásként most az is elég lehet, ha közösen nézitek meg a kedvenc filmeteket. Alkalmat teremtesz arra, hogy minél több időtök legyen egymásra, de mivel sokat lesztek együtt, megnyilvánulhatnak a kapcsolat árnyoldalai is. Szembesülhetsz azzal, hogy néha elbeszéltek egymás mellett, nem értitek meg maradéktalanul egymást. Ezt a jelenséget nagyobb odafigyeléssel oldhatjátok fel.


Rák (június 22. - július 22.)
Nagyon megértően kezeled kedvesed hétköznapi gondjait, igaz lehet, hogy nagyon figyelsz a kapcsolatodra az elkövetkező napokban. Ha kedvesed kiönti neked a szívét, akkor valóban figyelmesen hallgatod meg, sőt, segítesz neki abban is, hogy megoldásokat találhasson. Párod úgy érezheti, hogy igazi társat jelentesz neki, és semmi más dolgod nincs, mint fenntartani ezt az állapotot! Ügyelj arra, hogy ne várj el magadtól maximális tökéletességet!


Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Ellenállhatatlanná válsz a napokban, de nemcsak kedvesed számára, hiszen sorra kaphatod a vonzóbbnál, vonzóbb szerelmi ajánlatokat. Mindez annak köszönhető, hogy nagyon természetesen viselkedsz, és a külsőd is nagyon harmonikus lehet. Ha tetszeni szeretnél partnerednek, akkor semmi mást nem kell tenned, mint önmagadat adnod, hiszen bármit is veszel fel, minden jól áll rajtad a napokban! A legjobb tipp, amit adhatunk: légy természetes!


Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Nagyon önfeláldozó módon nyilvánulsz meg a szerelemben, hiszen a saját igényeid háttérbe szorítod, csak azért, hogy a kedvesed boldog legyen. Emellett nagyon sok terhet levehetsz a válláról, hiszen magadra vállalod a hétköznapi feladatok lebonyolítását is. Nagyon kedves gesztusokat teszel felé, és mindenképpen fejlődik majd a kapcsolat, azonban ügyelj arra, hogy azért saját magaddal is tudj egy kicsit törődni a napokban!


Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Sok teher lehet rajtad a munkahelyeden, és mire hazaérsz, már fáradt lehetsz ahhoz, hogy törődj a szerelmeddel. Csak arra jut időd, hogy a legszükségesebb elintéznivalókat, teendőket átbeszéljétek kedveseddel, ez azonban kevés lehet a harmóniához! Nem megoldás, ha alig beszélgettek, mert csak arra van estéként erőd, hogy kimerülten az ágyba zuhanj. Kedvesed magányosnak érezheti magát melletted, ez az állapot csak átmeneti lehet!


Skorpió (október 23. - november 21.)
Vágysz arra, hogy teljes egészében megújulhasson a szerelmi életed, ennek érdekében te magad is hajlandó vagy egy kicsit változni. Többször is meghívhatod kedvesedet egy szórakoztató, kellemes estére, amikor végre közösen lazíthattok egy kicsit. Szervezz színes programokat, olyan időtöltéseket, amelyekről tudod, hogy kedvére vannak. Mutasd ki érzelmeidet apró, kedves gesztusokkal: ilyen lehet az is, ha este megleped a kedvenc csokoládéjával vagy süteményével!


Nyilas (november 22. - december 21.)
A napokban többször is összeveszhetsz kedveseddel, és a viták lerombolhatják a közöttetek működő harmóniát. A veszekedések gyökere abban keresendő, hogy te azt szeretnéd, ha maximálisan kötődnétek egymáshoz, testi és lelki értelemben egyaránt, ő azonban inkább egy kis szabadságra vágyik. Érdemes átbeszélnetek a helyzetet, így könnyebben juttok majd kompromisszumos megoldásra! Ne kövesd el azt a hibát, hogy féltékenykedni kezdesz!


Bak (december 22. - január 20.)
Mozgékony és érdeklődő hangulatban vagy, kedved lehet a napokban többször is szórakozni menni a kedveseddel. Azoknak az alkalmaknak is nagyon örülsz, amikor a közös barátokkal lehettek együtt. Szervezz egy kerti partit, ahová végre mindenkit meghívhatsz, aki fontos neked, így alkalmad nyílhat arra is, hogy végre beszélgethess egy kicsit a barátaiddal. Érdemes bemutatnod kedvesednek azokat a barátaidat, akiket még nem ismer. Ez még jobban megerősítheti a kapcsolatot.


Vízöntő (január 21. - február 19.)
Lehetőséget kaphattok kedveseddel arra, hogy kicsit többet legyetek együtt, végre alkalmatok lehet beszélgetni is. Mindez nagyon jót tesz a kapcsolatnak, de megtörténhet, hogy azt tapasztalod, hogy kedvesed egészen másként vélekedik néhány dologról, mint te. Rosszabb esetben megpróbálhatja rád erőszakolni a véleményét, és te erre nagyon dühösen reagálhatsz. Mondd el neki, hogy nem tartod helyénvalónak ezt a viselkedést!


Halak (február 20. - március 20.)
Nagyon türelmessé válsz a szerelmi életedben, jól viseled kedvesed rigolyáit. Ezekben bőven lehet részed, hiszen szerelmi partnered egy kicsit feszültebb, gondterheltebb állapotban van. Kérdezd meg tőle, hogy miben segíthetnél neki, hiszen már a szándéknak is nagyon örülhet. Valamit biztosan le tudsz venni a válláról, és ez a gesztus megerősítheti a kapcsolatot köztetek, bizalmat ébreszthetsz kedvesedben!