Szerelmi horoszkóp július 6-tól 11-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Jellemző lehet a napokban, hogy minél több időt szeretnél a kedveseddel tölteni, mint amennyire lehetőséged van. A munkád és a hétköznapi teendők nagyon megterhelnek, de mindent megteszel, hogy esténként jusson egy-egy félóra arra, hogy csak egymással törődjetek. A harmónia megvan közöttetek, csak éppen előfordulhat, hogy alig látjátok egymást. Megtehetnéd, hogy naponta többször is felhívod kedvesedet, és legalább telefonon többet beszéltek!

Bika (április 21. - május 20.)
Rengeteg benned az érzelem és a szenvedély, de nem tudod, hogy miként is fejezhetnéd ki kedvesed felé, hogy mennyire vonzónak találod. Ha már régi a kapcsolatotok, akkor elszokhattál attól, hogy megmutasd az érzelmeidet. Újra meg kell tanulnod a szerelem varázslatos nyelvét, és azokat a gesztusokat, amelyekkel ki lehet mutatni a ragaszkodást. Első lépésként apró figyelmességekkel lephetnéd meg a partnered!

Ikrek (május 21. - június 21.)
Szerelmi életedben leginkább nyugalomra vágysz, és nagyon sok mindent kész vagy megtenni azért, hogy béke legyen otthon. Elképzelhető, hogy olyan gesztusokat is teszel a kedvesed felé, amelyeket máskor nem szoktál. Olyan elintéznivalókat, gondokat is magadra vállalhatsz, amelyek megterhelnek ugyan, de a kedvesed hálás, amiért levetted őket a válláról. Ha így teszel, akkor a napokban nagyon megerősítheted a kapcsolatodat.

Rák (június 22. - július 22.)
Közös időtöltésre és színes programokra vágysz, lehetőleg a kedveseddel együtt. Mégis nehezen találsz olyan szórakozást, amely mindkettőtöknek örömet jelent, hiszen eltérő lehet az érdeklődési körötök. Érdemes kompromisszumot kötnöd, és részt venned a párod programjaiban. Lehet, hogy ezek a tevékenységek (még) nem annyira csábítóak számodra, de a partnerednek sokat jelent, ha megoszthatja veled az élményeit!

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Óriási vonzerővel rendelkezel a napokban, és a kedvesed újra beléd szerethet, még akkor is, ha már viszonylag régi a kapcsolatotok. Nagyon könnyedén érdekessé tudod magad tenni számára, talán csak annyi kell hozzá, hogy legyen önbizalmad is a kezdeményezéshez. Ha te magad is hiszel a vonzerődben, akkor egészen felfrissíthetitek a kapcsolatotokat! Viselj színesebb, vidámabb ruhákat, ez is segíthet abban, hogy ráhangolódj a szerelemre és az életörömre!

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Odaadó gyengédségre vágysz a szerelemben, nagyon jólesne neked, ha végre jól kipanaszkodhatnád magad a kedvesednek. Azt szeretnéd, hogy meghallgasson, és teljesen meg szeretnél bízni benne. A nagy beszélgetésekhez szükség lehet az intim légkörre, de neked is hinned kell abban, hogy kedvesed melletted áll, és bármilyen körülmények között számíthatsz rá. Ne hagyd, hogy a bizalmatlanság megfosszon az igazi lelki közösség élményétől!

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Laza és könnyed programokra vágysz, olyan estékre, amelyeket egyaránt megoszthatsz a barátaiddal és kedveseddel. Szeretnéd, ha a párodnak is rokonszenvesek lennének a barátaid, hiszen jólesne neked a tudat, hogy a számodra fontos emberek kedvelik egymást. Sajnos, elég nagy az esélye annak, hogy kedvesed nem igazán szimpatizál a barátaiddal, szélsőséges esetben egyenesen ellenszenvesnek találhatja őket!

Skorpió (október 23. - november 21.)
Szívesen eljárnál otthonról és ismernél meg új arcokat! Ha éppen egyedülálló vagy, akkor kiváló lehetőséged adódik arra, hogy olyan, vonzó embereket ismerj meg, akik közül később kiválaszthatod a leendő kedvesedet. Ebben csak a saját bizalmatlanságod akadályozhat meg, hiszen előfordulhat, hogy bármilyen jók is a lehetőségek, mégis minden jelöltben találsz valami kivetnivalót. Nem is beszélve arról, hogy az önbizalmad sincs a csúcson mostanában!

Nyilas (november 22. - december 21.)
Nagyon sok a szenvedély benned, de nem akarod kedvesedet megijeszteni azzal, hogy túl intenzíven mutatod ki a ragaszkodásodat. A legszívesebben egész nap vele lennél, és minden kívánságát teljesítenéd, de tudod azt, hogy szüksége lehet egy kis szabadságra is. Benned él a vágy, hogy minden lépését kövesd, hiszen a napokban egy kis féltékenységet is érezhetsz - ügyelj arra, hogy ez ne uralhassa tetteidet! Az alaptalan gyanakvás sok kapcsolatot tönkretett már!

Bak (december 22. - január 20.)
Sorra jönnek az új szerelmi lehetőségek, futó kalandok, amelyek tulajdonképpen nagyon vonzóak számodra. Mégis vasfegyelemmel bánsz önmagaddal, és keményen ellenállsz a kísértésnek. Fontos neked az állandó kapcsolatod, és tudod azt, hogy egy titkos viszony veszélyt jelenthet. Nagyon jók a megérzéseid, hiszen ha most belebonyolódsz egy kalandba, akkor nem marad el a számonkérés sem - nem érdemes kockáztatnod, mert szinte biztos, hogy kiderül a dolog.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
A kísértés egy szenvedélyes szerelmi kaland formájában érkezik el hozzád, és szinte tálcán kapod azt a lehetőséget, amelyre mindig is vágytál. Könnyen lehet, hogy a baráti körödnek köszönhetően ismersz meg egy nagyon vonzó embert, ám nem vagy benne biztos, hogy valóban jól éreznéd-e magad vele. Az biztos, hogy nagyon megmozgatja a fantáziádat, azonban hiányolhatod belőle a megbízhatóságot, amely feltétlenül szükséges egy tartós kapcsolathoz!

Halak (február 20. - március 20.)
Nem sok energiát érzel magadban ahhoz, hogy megfelelően ápold a szerelmi kapcsolatodat, mert esténként már nagyon fáradt lehetsz. Próbáld meg úgy szervezni a napodat, hogy legalább napközben találkozhassatok - például menjetek el együtt ebédelni. Már napi fél óra is, amit együtt töltötök, nagyon sokat jelenhet, feltéve, ha ebben a félórában csak és kizárólag egymásra figyeltek. Sokat segíthet, ha megosztjátok egymással az élet apró örömeit! Lepd meg kedvesedet a kedvenc édességével vagy szerezd meg neki azt a könyvet, amelyről már régóta áradozik.