Vizsgálják Madonna szülői képességeit

Vágólapra másolva!
Egy hétig lesz családlátogatáson Madonna és Guy Ritchie londoni otthonában Malawi egyik gyermekvédelmi főfelügyelője: a szakértő így kíván megbizonyosodni arról, hogy az amerikai énekesnő és filmrendező férje elég jó szülők, és véglegesen örökbe fogadhatják a kétéves David Bandát.
Vágólapra másolva!

Jövő hónapban érkezik Madonna és Guy Ritchie londoni otthonába Penston Kilembe, a malawi gyermekvédelmi szolgálat egyik főfelügyelője, hogy megvizsgálja: az énekesnő és férje "alkalmasak-e" arra, hogy véglegesen örökbe fogadják a kétéves David bandát, akit Madonna kilenc hónapja vett magához.

"Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy Madonna népszerűsége, és a családját folyamatosan követő hírverés jót tesznek David fejlődésének" - mondta néhány napja Kilembe. "Ezért látogatunk el Madonnáék otthonába. Nem akarunk feltétlenül hibákat találni: a jó és a rossz hatásokat egyaránt tanulmányozni kívánjuk."

Bennfentesek szerint a gyermekjóléti szakértő a helyi szociális szervezetekkel is konzultálni kíván, de tanulmányozza a pár mindennapos szokásait, például az alkoholfogyasztást is.

"A legfőbb célunk az, hogy meggyőződjünk róla: David jó kezekben van, boldog és kiegyensúlyozott" - tette hozzá Kilembe.

A szakértő a véleményét a Malawi Legfelsőbb Bíróságnak nyújtja majd be, ők döntenek majd arról, maradhat-e a kétéves kisfiú az énekesnőnél.