Karrierhoroszkóp július 23-tól 29-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Kevesebb lesz benned az alkalmazkodási hajlam, nehezebben fogadod el munkatársaid véleményét, tempóját. Akár kötözködővé is válhatsz, és mindez abból fakad, hogy nincs kedved másokkal együtt dolgozni. Ha tanácsot kapsz, akkor könnyen értelmezheted bírálatnak, még akkor is, ha a legjobb szándékkal adtak neked útmutatást. Az üzlet világában ügyelj arra, hogy semmiképpen se a hangulataid irányítsanak!

Bika (április 21. - május 20.)
Általában igaz rád, hogy sokkal több időre van szükséged a változtatáshoz, és nehezebben dolgozod fel a váratlan eseményeket. Sok új feladatot kaphatsz a munkád során, de ez most nem zavar, hiszen a megszokottnál jóval rugalmasabb hangulatban vagy. Az újdonságokban kihívást láthatsz, szívesen tanulsz bele olyan feladatokba is, amelyek szokatlanok számodra. Az üzleti életben a kommunikációé lesz a főszerep, vedd sorra a fontos találkozókat!

Ikrek (május 21. - június 21.)
Lehet egy kis önbizalomhiányod a napokban a munkahelyeden, úgy érzed, hogy nem tudsz megfelelni feletteseid elvárásainak. Elképzelhető, hogy félreértettél valamit, és bírálatnak vettél egy segítőkész megjegyzést. A felettesed nem a szakértelmedet akarja kritizálni, inkább segíteni szeretne neked a fejlődésben. Bízz egy kicsit jobban saját magadban! Az üzleti életben figyelj arra, hogy valóban meglegyen az a haszon, amelyet vársz!

Rák (június 22. - július 22.)
Kifejezetten szétszórt és figyelmetlen lehetsz a napokban, ami nem segíti elő, hogy hatékony lehess. Ha elábrándozol, akkor óhatatlanul bekövetkezik a hiba, és még rosszabb a helyzet, ha az egész munkafolyamatot az elejéről kell újra kezdened. Így szélsőséges esetben még az is előfordulhat, hogy munkaidő után is benn kell maradnod. Az üzleti tárgyalások során figyelj arra, hogy ne a szimpátia döntse el, hogy kivel vagy hajlandó együttműködni!

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Jó hangulatban leszel a napokban, s ez meghatározza munkahelyi életedet is. Igaz, egy kicsit figyelmetlenebb is vagy, éppen ezért könnyebben hibázol. A hibák sem törik le az önbizalmadat, és a hangulatodat sem rontja el, ha azzal szembesülsz, hogy egy-egy feladatot kétszer kell megcsinálnod. Sok időt spórolhatsz meg magadnak azzal, ha összeszedettebben dolgozol! Az üzleti tárgyalások során ne írj alá mindent, amit eléd tesznek! Sőt, kétszer is érdemes elolvasnod a dokumentumokat!

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Nagyon jól dolgozol, de ez szinte mindig igaz rád, hiszen szorgalmas és lelkiismeretes vagy. Mégis kevésnek érezheted magad a napokban, hiszen úgy gondolod, hogy a teljesítményedet nem igazolják vissza feletteseid. Legalább néhány elismerő szót várnál, és amikor ez elmarad, akkor nagyon elkedvetlenedhetsz. Fontos, hogy ne veszítsd el a munkakedvedet! Az üzleti életben érdemes kicsit stílusosabban viselkedned és öltözködnöd!

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Kevesebb az önbizalmad a munkád területén, és végül arra a következtetésre juthatsz, hogy fejlesztened kellene a szakértelmedet. Ennek az útja egy képzés lehet, amelyet érdemes körültekintően kiválasztanod. Kérdezd meg felettesedet, hogy milyen lehetőségek vannak, már most érdemes kiválasztanod egy ősszel esedékes tanfolyamot. Az üzleti ügyeid során ügyelned kellene arra, hogy a részletek is világosak legyenek számodra!

Skorpió (október 23. - november 21.)
A munkád során a legnagyobb segítség számodra a saját empátiád lehet, hiszen nagyon harmonikussá teheted a munkakapcsolataidat. Munkatársaid többször is hozzád fordulhatnak, akár hétköznapi problémákkal, akár olyan gondokkal, amelyek inkább magánjellegűek. Óvakodj attól, hogy tanácsokat osztogass, hiszen végül rád lesznek dühösek, ha nem válnak be az útmutatásaid. Az üzleti tárgyalások során érezni fogod, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyekkel érdemes foglalkoznod!

Nyilas (november 22. - december 21.)
A napokban már egy kicsit eleged lehet az állandó nyüzsgésből, ami körülvesz. Azt tapasztalhatod, hogy már attól is feszült lehetsz, ha meghallod, hogy csörög a telefonod. Mégsem teheted meg, hogy kivonulsz a helyzetből, foglalkoznod kell a munkakapcsolataiddal. Valóban rád férne már néhány nap pihenés, hiszen az utóbbi időben nagyon kimerítetted a saját erőforrásaidat! Az üzlet világában azokra az ügyekre érdemes koncentrálnod, amelyek valóban jövedelmezőek!

Bak (december 22. - január 20.)
Mindig nagyon sokat dolgozol, de a napokban már kezd eleged lenni a teljesítmény hajszolásából. Az a munkamennyiség, amely rád hárul még neked is sok lehet, úgy érezheted, hogy egy hiábavaló "favágás" az életed. Mindenképpen szükséged van néhány nap, pihenésre, hiszen elengedhetetlen, hogy energiát meríts, és érzelmileg is fel kell töltődnöd! Az üzlet során érdemes a tényeket figyelembe venned, ne tévesszenek meg az ígéretek!

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Nem mindig tudsz a feladataidra koncentrálni, hiszen tele vagy vággyal arra, hogy szórakozhass, és élvezhesd egy kicsit az életed. A nehéz, odafigyelést igényelő feladatok nagyon kimeríthetnek, hiszen nem is vagy ráhangolódva ezekre. Nem kihívást látsz bennük, hanem inkább óriási terhet. Sokat segíthet, ha megpróbálsz nagyon célirányosan dolgozni! Az üzleti tárgyalások során mutasd ki azt, hogy neked is szívügyed a közös munka!

Halak (február 20. - március 20.)
Nagyon szélsőségesek a hangulati ingadozásaid a napokban, és ez kihat a munkád területére is. Előfordul, hogy az egyik percben még maradéktalanul meg vagy elégedve munkatársaid hozzáállásával, a másikban pedig mindenben találsz valami kivetnivalót. Így nem könnyű veled együtt dolgozni, de nincs is sok kedved most a csapatmunkához. Az üzlet során tisztáznod kellene magadban a céljaidat, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kezelni tudd az ügyeidet!