Túrógombóc szederszósszal

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
50 dkg kecsketúró, 4 tojás, 5 dkg vaj, 2 evőkanál búzadara, 1 evőkanál liszt, csipetnyi só

A szószhoz: 30 dkg szeder, fél citrom leve, 2-3 evőkanál porcukor.

Elkészítése:
Finomlyukú szitán törjük át a kecsketúrót, majd tegyük egy nagy tálba. Üssük rá a tojások sárgáját, a fehérjét tegyük egy tálba és tegyük a hűtőbe.

Olvasszuk fel a vajat egy kis lábasban, majd csorgassuk a túróra. Ízesítsük csipetnyi sóval, szórjuk rá a lisztet és a búzadarát. Fakanállal alaposan dolgozzuk össze, majd pár órára ezt is tegyük a hűtőbe.

Felhasználás előtt verjük fel a tojásfehérjéket nem túl kemény habbá, majd kis adagokban, óvatosan dolgozzuk a tojásos túróhoz.

Forraljunk fel egy fazékban vizet, ízesítsük sóval, majd vizes kézzel formázzunk kezünkkel diónyi gombócokat a túrókrémből. Gyöngyöző vízben főzzük 2-3 percig, közben villával segítsük őket megfordulni. Ha elkészült szedjük ki szűrőkanállal itatóspapírra.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

A szederszószhoz az alaposan megmosott gyümölcsöt tegyünk egy tálba, ízesítsük cukorral és citromlével. Kézi mixerrel pürésítsük, majd szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek a mártásba.

Kanalazzunk némi szederszószt üvegpoharak aljára, majd tetejére tálaljunk pár darab gombócot.

Szórjuk meg szederszemekkel és porcukorral, virágzó fűszerággal dekorálhatjuk.