Diddy árulásáról beszélt Kim Porter

Vágólapra másolva!
Sean Diddy Combs volt barátnője, Kim Porter egy interjúban arról beszélt, a férfi "elárulta őt": a rapper folyamatosan megcsalta őt, sőt, egy másik nő is gyereket szült neki, amíg tartott a kapcsolatuk - Porter szerint ez vezetett a szakításukhoz.
Vágólapra másolva!

Kim Porter amerikai modell és színésznő egy magazinnak adott interjúban elmondta: korábbi kedvese, Sean Diddy Combs - akivel három közös gyerekük is van - "elárulta őt és a kapcsolatukat". Porter szerint a rapper folyamatosan csalta őt, és az egyik szeretőjétől gyereke is született.

"Mi, fekete nők, jóban rosszban kitartunk a párunk mellett" - nyilatkozta Porter az Essence magazinnak. "De egy idő után több lesz a rossz, mint a jó, és ilyenkor mindenkinek el kell gondolkodnia: lehet, hogy megérné váltani."

"Sean elárult engem és a szerelmünket. Igaz, nem ő az első férfi, aki megcsalta a barátnőjét, vagy akinek gyereke született egy másik nőtől, de nekem úgy tűnt, igazi családunk van. Ő ezt dobta félre valaki másnak a kedvéért" - mondta Kim Porter arról, hogy Diddy folyamatosan kapcsolatot tartott fenn egy másik nővel, miközben ő az ikerlányaikat, D'Lila Star-t és Jessie Jamest várta. "Igaz, Sean elmondta, hogy mi történt, de csak miután megszülettek a lányok, és én már mindent tudtam. Ezek után képtelen voltam tisztelni őt, mint férfit."

Porter elmesélte, hogy egy barátnőjétől tudta meg, hogy kedvese hónapok óta viszonyt folytat egy atlantai divattervezővel, Sarah Chapmannel. Chapman és Combs gyermeke öt hónappal azelőtt született meg, hogy Porter életet adott volna az ikreknek.

"Nagyon boldogtalan voltam, és képtelen voltam ugyanúgy nézni Seanra" - folytatta Porter. "Egyszerűen mennem kellett, ezért összepakoltam a holminkat, a gyerekeimet, és elköltöztem. Az elmúlt tíz évemet Seanra szántam. Úgy érzem, ezt végre saját magamért tettem."