Vágólapra másolva!
Nyolcéves kislányok ülnek arcpakolással a manikűrösnél, és a legújabb masszázstechnikákról beszélgetnek... Ez a kép Amerikában már szinte mindennapos, nálunk még nonszensznek számít egy gyerek-szépségszalon ötlete. Azt ugyan még nem tudni, mikor lesz Magyarországon is gyerek-spa, de a divatcégek már célba vették a legkisebbeket: barbie-s sminkkellékek, eperillatú parfümök, kosártalan melltartók széles választékban kaphatóak.
Vágólapra másolva!

"Úúú, de jól esett! Aaannyira ellazított!" - sóhajt Ashley egy egész testet ellazító svédmasszázs után. Ashley, Westlake Village-ből, már két éve jár rendszeresen spa-ba - azaz speciális szépségszalonba - ahol különböző kezeléseket vesz igénybe: arcpakolást, masszázst, haj-, és körömkezeléseket. Mindez csak azért meglepő, mert Ashley most 11 éves.

Az MSNBC a közelmúltban megjelent cikke arról az Egyesült Államokban rohamosan terjedő jelenségről tudósít, mely Ashleyt és korosztályát érinti: a spa kezelések terjedéséről a tinédzserek és a gyerekek körében. Az International Spa Association (Nemzetközi Spa Szövetség) jelentése szerint az Egyesült Államokbeli közel 14 000 spa-nak több mint a fele kínál arc-, haj-, köröm- és hajkezeléseket, különböző masszázsokat kifejezetten tiniknek és gyerekeknek. Sőt, megnyitottak az első kimondottan "gyermek-spa-k", ahol a kicsiket - kizárólag felöltözve és szülői felügyelettel - kényeztetik a szakemberek. A kislányok már gyakran nem játszóházban, hanem egy spa-ban rendezik meg a zsúrjukat, ahol aztán tapasztalatot cserélhetnek a különböző kezelések hatékonyságáról.

Paris Hilton-képzés

Az anyukák a szülői szeretet megnyilvánulásaként értelmezik, hogy serdületlen leánykáikat luxusnak számító kezelésekben részesítik. A kislányok pedig 10 évesen is kész nőnek érzik magukat a pakolásoktól. A terjedő jelenség azonban több kérdést is felvet a felnövekvő generáció értékrendjének változásával, esetleg torzulásával kapcsolatban.

Diane E. Levin a bostoni Wheelock College gyermek és reklámkultúra-kutatója azt mondja, ha rendszeresen szépségkezelésekre hordjuk gyermekeinket, az olyan, mintha arra edzenénk őket, hogy Paris Hiltonokká váljanak. "Azok a gyerekek, akik rendszeresen ilyen jutalomban részesülnek, azt hiszik majd, a boldogság annak függvénye, hogy jól nézzenek ki, s hogy mennyi pénzt tudnak előteremteni a számukra tökéletes külső eléréséhez."

Persze sok szülő mindezt nevetségesnek, felesleges pénzkidobásnak tartja, és kitartó könyörgés ellenére sem hajlandó 12 éves lányát szemöldökkiszedésre, speciális haj- és körömápoló kezelésekre befizetni, mondván, ezek biztosítása nem tartozik szülői feladatai közé. "Hiszen amúgy is gyönyörűek!"- mondja egyikük.

Még nincs, de lesz

Magyarországon a spa-kultúra még gyerekcipőben jár. A felnőttek közül sokan még sosem voltak spa-ban, legtöbben azt sem tudják, pontosan mi is az. Nem meglepő, hogy egyelőre még hiába keresnénk speciális gyermek spa-t, sőt kimondottan nekik szánt kozmetikai, szépségápolási kezelésekkel sem igen találkozunk. Bár a legtöbb kozmetikus tud mesélni olyan esetről, mikor egészen feleslegesen kértek tőlük kezelést - szőrtelenítést, pakolást - gyerekek számára. Ezek azonban nem öltöttek olyan méreteket, hogy külön gyerekekre szakosodjanak kozmetikák.

Mindennek ellenére feltételezhető azonban, hogy már nincs messze az az idő, amikor nálunk is megnyitják kapuikat az első gyerek spa-k elég, ha körülnézünk az illatszer, ruha, kozmetika piacon, vagy egyszerűen elmegyünk egy általános iskolába, és megnézzük a gyerekeket.

A gyerekek felnőtté válásának korhatára rohamosan csúszik lefelé, persze csak a boltokban beszerezhető külsőségek szerint. A trendi gyerekruhaboltok a legújabb felnőtt divatot követik, miniszoknyák, topok, neccharisnyák és melltartók(!) széles választéka kapható a legmenőbb üzletekben. Ugyancsak találunk a kőpúdertől a szájfényig kimondottan gyerekeknek gyártott kozmetikumokat, természetesen lánykápráztató színben és dizájnnal. Gyerekparfümből is több közül választhatnak - a formatervezésből, és a hangsúlyozottan hipoallergén összetételből következtetve - talán már a nagycsoportosok is.

A budai plázában a kisebb boltokban nem jártunk sikerrel. Végül az egyik legnagyobb parfümériában megtaláltuk, amit kerestünk, a gyereksmink kellékeket, méghozzá egy külön állványon. Ha a bőség zavarával nem is kell küzdenünk, azért van itt minden. Rúzs, szájfény, szemhéjpúder, folyékony alapozó, csillámpúder. Pont, mint a nagyoknál. Csak ezek talán színesebbek és csillogóbbak a felnőtteknél megszokottnál. A csomagolással is egyértelművé és könnyen felismerhetővé tették, kik a megcélzott vásárlók. Van egy ciklámen-fehér kollekció (kockás, csíkos, pöttyös, és szabálytalan "firkás"változatban). Ezek mindegyike, talán a könnyebb megjegyezhetőség céljából 990 Ft. Ezenkívül van a még egyértelműbb dizájn, a barbie-s, hercegnős, sőt mikiegeres kiszerelés. Ezekből van - egyébként nem is annyira babás illatú - parfüm is. Az egyik eladónő elmondta, hogy meglepően nagy a sikere a készleteknek. Az állvány körül tényleg sokan álltak, hatodikosnak tűnő lányok válogattak szemhéjfestéket, de leginkább anyukák és nagymamák vásároltak ottlétünkkor.