Sült zöldséges penne

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
30 dkg penne (tollhegy) tészta, 1 paradicsompaprika, 1 fej lilahagyma, fél padlizsán, fél cukkini, 2 gerezd fokhagyma, 1 doboz hámozott paradicsom-konzerv, 1 ág kakukkfű, fél teáskanál oregano, 5-6 levél friss bazsalikom, só, darált bors, 3 evőkanál olívaolaj

Elkészítése:
Forrósítsuk fel az olívaolajat egy nagy serpenyőben, majd tegyük bele a vékonyra felszeletelt fokhagymát. Hevítsük fél percig, és utána adjuk hozzá a falatnyi darabokra felvágott paprikát, a vékony darabokra felszeletelt padlizsánt, a cukkinit és a felcikkezett lilahagymát.

Közepes lángon süssük, míg a zöldségek barnulni nem kezdenek. Öntsük rá a darabolt paradicsom-konzervet, tépkedjük bele a kakukkfű- és bazsalikomleveleket, szórjuk hozzá az oreganót, majd ízesítsük sóval és darált borssal.

Ha szeretjük a pikánsabb ízeket, aprítsunk rá chilipaprikát is. Kis lángon főzzük 5-6 percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei