Briteny Spears a drogtesztek felén sem vett részt

Vágólapra másolva!
Britney Spears amerikai énekesnő a bíróság által kiszabott 14 drogteszt közül nyolcon nem ment át - legtöbbször egyszerűen azért mert nem jelent meg a szakértőknél. Spears volt férje, Kevin Federline gyorsított gyermek-elhelyezési pert akar.
Vágólapra másolva!

Britney Spears amerikai énekesnő a drogtesztek felén sem ment át, ezért azonnali meghallgatás összehívását kezdeményezte volt férje, Kevin Federline ügyvédje - Mark Vincent Kaplan szerint ez arra utal, hogy Spears képtelen felelős ember módjára viselkedni, ezért azt akarják, hogy a bíróság gyorsított eljárás során döntsön a pár két kisfiának az elhelyezéséről.

"Olyan, mintha Britney egy másik univerzumban élne" - mondta Kaplan. "Mr. Federline nem akarja kitiltani őt a gyermekei életéből, de mi mást lehet tenni egy ilyen esetben."

Kaplan emlékeztette a bíróságot, hogy Spears 14 esetből nyolcszor nem jelent meg időben a szakértőknél, sőt, gyakran nem is válaszolt a telefonhívásokra, annak ellenére, hogy a bíróság csak azzal a feltétellel engedélyezte, hogy láthatja a gyerekeit, ha hetente kétszer, véletlenszerű időpontban, negatív drog- és alkoholtesztet produkál. Az elmulasztott teszt pedig egyenértékű egy pozitív eredménnyel.

"Britney igazi világsztár, akinek rengeteg dolga van, és kénytelen sokszor megváltoztatni a telefonszámát, mert az könnyen illetéktelenek kezébe kerülhet" - magyarázkodott Spears ügyvédje Anne Kiley. "Az, hogy nem jelenik meg egy ellenőrzésen, nem jelenti azt, hogy kábítószert fogyasztott vagy ivott."

"Az, hogy Britney nem válaszol egy hívásra, még nem minősíti őt anyaként" - nyilatkozta a sajtó képviselőinek a meghallgatás után Kiley. "Azokon a vizsgálatokon, amelyeken megjelent, negatív lett az eredménye."

Britney Spears szülői jogait múlt héten újra szűkítették, miután egy nevelési tanácsadó - akinek a kurzusán kötelező volt részt vennie - meglehetősen kritikusan nyilatkozott róla.

A következő tárgyalás Spears fiainak elhelyezéséről november végén lesz.