Tormás csirkemell almával és újhagymával

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 2 evőkanál friss reszelt torma, 1 db csirkemell filé, 1 evőkanál olívaolaj, fél evőkanál étkezési keményítő, 2 szál újhagyma, 2 db savanykás alma, fél citrom leve, só, darált bors, őrölt szerecsendió, 2 dl tejszín

Elkészítése:
Vágjuk fel a csirkemellet ujjnyi csíkokra, majd tegyük egy kis tálba, szórjuk rá az étkezési keményítőt és keverjük jól össze.

Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a csirkehúst, és erős lángon süssük addig, míg a hús pirulni nem kezd.

Fűszerezzük kevés darált borssal, csipetnyi őrölt szerecsendióval és sóval. Tegyük hozzá a kimagozott és kisebb kockákra felvágott almát (nem szükséges meghámozni), és a felkarikázott újhagymát.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy-két percig forrósítsuk össze, majd utána öntsük rá a tejszínt, a citromlevet és tegyük bele a tormát. Forraljuk jól össze és azonnal tálaljuk párolt rizzsel, zöldségekkel vagy krumplipürével.