Juharszirupos kacsa

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
20 dkg kacsamell, 1 teáskanál étkezési keményítő, fél maréknyi dió, 3 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál juharszirup, 15 dkg póréhagyma, darált bors, 5 dkg szójacsíra, 2 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, 1 diónyi friss gyömbér, 2 gerezd fokhagyma

Elkészítése:
Éles késsel fejtsük le a kacsamell szalonnáját, majd a húst vágjuk vékony csíkokra. Tegyük egy tálkába, csorgassunk rá egy evőkanálnyi szójaszószt, szórjuk rá az étkezési keményítőt, és alaposan keverjük össze. Fedjük be egy fóliával, majd tegyük a hűtőszekrénybe pár órára, hogy a szójaszósz jól átjárja a kacsahúst.

Forrósítsuk fel a wokot vagy egy nagy serpenyőt, csorgassuk bele az olívaolajat, majd tegyük bele a bepácolt húscsíkokat.

Erős lángon, állandóan kevergetve pirítsuk meg. Ha a hús szélei kezdenek pirulni, daráljunk rá borsot, majd tegyük hozzá az ujjnyi csíkokra felmetélt póréhagymát és a durvára ledarált diót.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Pirítsuk további egy-két percig, reszeljük rá a gyömbért és a fokhagymát. Keverjük jól össze, utána csorgassuk meg a juharsziruppal és a szójaszósszal. Forraljuk össze, és a végén keverjük hozzá a szójacsírát is.

Körítésnek párolt rizst és brokkolit kínáljunk hozzá.