Mandulás pulykacsíkok sütőtökpürével

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
20 dkg pulykamell, 2 db tojás, 15 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg liszt, fél maréknyi szeletelt mandula, fél teáskanál őrölt gyömbér, só, olaj a kisütéséhez

A tökpüréhez: 1 kisebb méretű sütőtök, fél evőkanál vaj, só

Elkészítése:
Vágjuk ujjnyi csíkokra a pulykamellet, hintsük meg sóval és őrölt gyömbérrel. Forgassuk jól össze, hogy a fűszerek mindenhol érjék a húscsíkokat, majd tegyük legalább egy órára a hűtőszekrénybe.

Üssük fel a tojást egy kis tálba, egy másik tálba keverjük össze a zsemlemorzsát a szeletelt mandulával, és a harmadik tálba öntsük a lisztet. Mártsuk be a befűszerezett pulykát először a lisztbe, majd a felvert tojásba, és utána forgassuk meg a mandulás morzsába. Forró olajban, mint a rántott húst készítenénk, süssük ki. Ha elkészült szedjük ki konyhai kéztörlő papírra, hogy a felesleges olajat felszívja.

A tökpüréhez vágjuk négyfelé a sütőtököt, magját szedjük ki, majd hámozzuk meg. Tegyük egy sütőpapírral borított sütőlemezre, és a forró sütőben 160 fokon 30 perc alatt süsük puhára.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Még forrón tegyük egy nagy tálba, tegyük rá a vajat, ízesítsük kevés sóval, majd villával törjük jól össze.

Tálaljuk a ropogósra sült mandulás pulykát tálkákba, mellé kínáljuk a sütőtökpürét és fűszeres szilva chutney-t.