Eljegyezték Jessica Albát

Vágólapra másolva!
Bár Jessica Alba várandós amerikai színésznő korábban kijelentette, hogy a közeljövőben nem megy férjhez, most mégis megerősítették: ő és barátja, Cash Warren hivatalosan is jegyesek.
Vágólapra másolva!

Jessica Alba amerikai színésznő - aki éppen első gyermekével várandós - hamarosan férjhez megy a barátjához, Cash Warren amerikai producerhez, annak ellenére, hogy korábban kijelentette, nem terveznek esküvőt.

"Jessica és Cash jegyesek" - erősítette meg hivatalosan a színésznő szóvivője.

Alba és Warren két és fél évig voltak együtt, majd nyáron egy rövid időre szakítottak - bennfentesek véleménye szerint éppen a házasság miatt: a Fantasztikus négyes című film főszereplőnője ugyanis már szeretett volna megállapodni, de Warren még várt volna az esküvővel.

Az eljegyzés részleteiről a szóvivő nem volt hajlandó információkat elárulni - az esküvő pontos időpontját sem tűzték még ki. Alba ismerősei azonban azt mondják, csak a kisbaba születése után megy férjhez a színésznő.