Tormás márna

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
80 dkg vörösmárna-filé, 4 szelet barna rozskenyér, két diónyi méretű friss torma, fél teáskanál kakukkfű, 4 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, só, darált bors, 1 teáskanál halfűszer-keverék

Elkészítése:
Vágjuk négy egyforma darabba a halfilét, felületét simítsuk meg, és ha észlelünk szálkát, azt csipesszel vagy késsel húzzuk ki.

Csorgassuk meg kevés olívaolajjal, daráljunk rá borsot és szórjuk meg a fűszerkeverékkel. Tegyük egy nagy tányérra, és pár órára helyezzük hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a hal húsát.

Amíg a hal pihen a hűtőben, készítsük el a tormás morzsát. Vágjuk le vékonyan a kenyér héját, majd vágjuk kisebb darabokra. Tegyük egy konyhai gyorsvágó gépbe és aprítsuk finomra.

Öntsük egy tálba a kenyérmorzsát, reszeljük hozzá a friss tormát (használhatunk tejszínes reszelt tormát is), szórjuk bele a kakukkfüvet, majd keverjük jól össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tegyük a befűszerezett halszeleteket sütőpapírral borított tepsire egymás mellé.

Kanalazzuk rá a tormás morzsát, majd csorgassuk meg kissé olívaolajjal. Tegyük előmelegített sütőbe és 150-160 fokon süssük 15-20 percen keresztül.

Ha elkészült, lapátkanállal tálaljuk nagy tányérokra, körítésnek hozzá párolt zöldségeket vagy snidlinges apróburgonyát készítsünk.