Citromos-lencsés csirkecombok

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 db csirkecomb, 4 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 1 egész fahéjrúd, 1 evőkanál őrölt koriandermag, 1 evőkanál őrölt római köménymag, 1 evőkanál mexikói fűszerkeverék, 1 db zöldcitrom, 20 dkg lencse, só, darált bors

Elkészítése:
Vágjuk kétfelé a csirkecombokat, csorgassunk rá olívaolajat, majd daráljunk rá borsot, szórjuk meg mexikói fűszerkeverékkel és ízesítsük sóval.

Egy nagy serpenyőben vagy lábasban forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a befűszerezett combokat. Pirítsuk addig, míg a combok bőre barnulni nem kezd.

Tegyük hozzá az összevágott vöröshagymát, a félbetört fahéjat és az őrölt fűszereket. Állandóan kevergetve, közepes lángon addig pároljuk, míg a hagyma puha nem lesz.

Szórjuk hozzá a megmosott lencsét, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje. Daráljunk rá borsot és ízesítsük sóval és pár szelet citrommal. Fedjük le fedővel, és kis lángon pároljuk addig míg a lencse meg nem puhul. Ha szükséges az elpárolgott vizet pótoljuk.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha elkészült csepegtessünk hozzá fél citrom kifacsart levét, és forrón tálaljuk a csirkecombokat a lencsével együtt, apró burgonyával.

A körethez főzzünk meg sós vízben apró szemű burgonyákat, ha tehetjük, vásároljunk kifli vagy salátaburgonyát, majd ha elkészült szűrjük le. Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel kevés olívaolajat, tegyünk bele vékonyra felszeletelt piros retket, tegyük hozzá a megfőtt burgonyát, és erős lángon pár perc alatt forrósítsuk össze. Mielőtt levennénk, keverjünk hozzá két maréknyi madársalátát, vagy spenótlevelet. Pár csepp citromlével tegyük még pikánsabbá.