Vágólapra másolva!
Véget ért Pink amerikai énekesnő és Carey Hart motorversenyző két évig tartó házassága - jelentette be az énekesnő szóvivője.
Vágólapra másolva!

Pink amerikai énekesnő és férje, Carey Hart motorveresenyző közös megegyezéssel vetettek véget két éve tartó házasságuknak - jelentette be a hírt Pink szóvivője, Michele Schweitzer.

"Pink és Carey Hart elváltak, de továbbra is a legjobb barátok maradnak, és ugyanúgy szeretik egymást, mint eddig" - mondta a szóvivő. "Soha nem volt még ilyen szoros a kapcsolatuk, annak ellenére, hogy a házasságuk nem volt működőképes."

A 28 éves énekesnő és 32 éves férje 2001 óta voltak együtt - bár 2003-ban egy rövid időre szakítottak. 2005-ben, rendhagyó módon tartották meg az eljegyzésüket, ugyanis Pink kérte meg a férfi kezét. 2006 januárjában házasodtak össze.

Tavaly nyáron több lap is beszámolt arról, hogy a pár kapcsolata a végét járja - ezeket a híreket Hart egyszerűen "hülyeségnek" nevezte.