Negyedszerre nősült a Gyűrűk ura Boromirja

Vágólapra másolva!
Sean Bean angol színész, a Gyűrűk ura-trilógia egyik főszereplője negyedszerre is oltár elé állt, és feleségül vette Georgia Sutcliffe színésznőt. A dolog pikantériája, hogy egy hónapja Bean az esküvő előtti napon hagyta ott a barátnőjét.
Vágólapra másolva!

Sean Bean brit színész, a Gyűrűk ura-trilógia egyik főszereplője tegnap negyedszerre is megnősült, és egy bensőséges, londoni ceremónián feleségül vette barátnőjét, Georgina Sutcliffe színésznőt. Az esküvőn mindössze tizenöten vettek részt, köztük Bean korábbi kapcsolataiból származó három lánya, Lorna, Molly és Evie.

Bean és Sutcliffe esküvője egy hónappal korábbi időpontra volt kitűzve, de januárban a színész alig 24 órával az esemény előtt lemondta az egészet, személyes okokra hivatkozva.

A mostani esküvő után csak annyit mondott az újságíróknak, "fantasztikusan" érzi magát.

Bean és barátnője két éve vannak együtt, de a kapcsolatuk elég "zűrösen" alakult: 2006-ban állítólag összeverekedtek egy hotelszobában, néhány hónappal később pedig egy rövid időre szakítottak is, mert Sutcliffe nem tudta elviselni, hogy a színész nyíltan flörtöl más nőkkel.