Kacsacomb narancssalátával

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
6 db kacsacomb, 3 evőkanál extra szűz olívaolaj, 4 ág kakukkfű, só, darált bors

A salátához: 3 db narancs, 1 doboz ruccola saláta, 3 evőkanál extra szűz olívaolaj, fél citrom leve

Elkészítése:
Éles késsel vagdossuk be a kacsacomb bőrét, majd csorgassuk meg olívaolajjal. Daráljunk rá borsot, hintsük meg sóval és tépkedjük rá a kakukkfű leveleit. Tegyük egy nagy tepsibe bőrével felfelé, fedjük le fóliával és legalább egy órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy a fűszerek íze jól átjárja a kacsahúst.

A hús pihentetése után vegyük le a fóliát, öntsünk alá másfél deci vizet, majd fedjük le alufóliával. Tegyük előmelegített sütőbe, és 170 fokon süssük körülbelül egy órán keresztül, míg a hús meg nem puhul. Ha szükséges az elpárolgott vizet pótoljuk.

Mielőtt kivennénk a sütőből, előtte 10 perccel vegyük le a fóliát, hogy szép pirosra tudjon a pecsenye pirulni.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Míg a kacsa a sütőben sül, közben készítsük el a narancsos salátát. Hámozzuk meg a narancsokat, úgy hogy a fehér hártyájukat is vágjuk le. Vágjuk kétfelé, majd cikkezzük fel falatnyi darabokra.

Tegyük egy nagy tálba a narancsdarabokat, szórjuk rá a megmosott és lecsepegtetett ruccola leveleket, csorgassuk meg olívaolajjal és a citrom kifacsart levével, majd keverjük óvatosan össze.

Tálaljuk nagy tányérra a ropogós kacsacombot, mellé pár kanál krumplipürét kanalazzuk, és halmozzunk a kész narancsos salátából.

A salátát citromlé helyett pár teáskanál málnaecettel is megcsorgathatjuk, vérnaranccsal vagy grapefruittal is lekészíthetjük. Ruccola helyett bébi spenótot vagy vegyes színű tépősalátát is összekeverhetünk a gyümölcsgerezdekkel.