Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A mai napon a Hold belép az Oroszlán csillagjegybe, nehéz fényszögben áll a Merkúrral. A kommunikáció területén nehezebb dolgunk lesz, igaz lehet, hogy nem fogalmazunk helyesen, esetleg félreértjük egymást.
Vágólapra másolva!

A mai napon a Hold belép az Oroszlán csillagjegybe. Ez a szívet, a vérkeringést, a hátat, a gerincoszlopot érinti. Lehetőségünk lesz arra, hogy ezekre a szerveinkre figyeljünk. Ha hajlamunk van a derékfájásra, akkor felkereshetünk egy jó masszőrt.

Gyorsan és ötletesen dolgozunk, ezért hatékonyak lehetünk a munkánkban. Igaz, szeretnénk a könnyebbik végén megfogni a feladatokat, kissé lustábbak vagyunk, mint egyébként - csak azzal szeretnénk foglalkozni, amihez kedvünk van.

Ma a Hold nehéz fényszögben áll a Merkúrral. A kommunikáció területén nehezebb dolgunk lesz, igaz lehet, hogy nem fogalmazunk helyesen, esetleg félreértjük egymást. Az üzleti tárgyalások sem sikerülnek jól, hiszen nehezebben hangolódunk egymásra, és az is előfordul, hogy kapkodunk.