Lily Allen újra szerelmes

Vágólapra másolva!
Lily Allen brit énekesnő új párt talált magának: választottja Robertson Furze zenész-producer.
Vágólapra másolva!

Lily Allen brit énekesnő újra szerelmes. Választottja Robertson Furze zenész-producer, akivel közel egy hónapja vannak együtt - a híresség barátai szerint a "lehető legnagyobb boldogságban".

"Lily számára pokol volt ennek az évnek az eleje" - árulta el az énekesnő egyik ismerőse a Sun című brit napilapnak. "Elveszítette a kisbabáját, és a kedvesével, Ed Simonsszal is szakított. Ráadásul a tévéműsorát is lehúzták a kritkusok."

Az új szerelem hatására azonban Allen szinte "kivirágzott".

"Lily mostanában kezd visszatérni a régi önmagához. Többet nevet, és már nem olyan búskomor, mint amilyen volt néhány hete" -folytatta a magát megnevezni nem kívánó barát. "Robertsonnal régóta ismerik egymást, jó barátok, éppen ezért tökéletesen biztonságban érzi magát mellette."

Az ismerősök szerint Allen és zenész kedvese "nagyon felszabadultak" egymás mellett, és "láthatóan fülig szerelmesek".

Az énekesnő nem kívánta kommentálni a híreket - a hivatalos blogján pedig semmilyen információt nem közölt az új szerelméről.