Szépségparás arák

Vágólapra másolva!
Az esküvőre készülő nők háromnegyede le akar fogyni, sőt, sokan plasztikai sebészhez is készek fordulni, hogy még jobban nézzenek ki a lagzin - derült ki egy amerikai kutatás eredményéből. A társadalmi nyomás hatására a menyasszonyok akár szélsőséges szépségápolási rutinba is hajlandók belevágni - szakemberek és a magyar házasulandók szerint azonban fontosabb, hogy önbizalommal telve álljunk az oltár elé.
Vágólapra másolva!

Fogyni, hízni, megfelelni...

"A harmadik kérdés, amit a barátnőim feltettek, miután bejelentettem, hogy férjhez megyek, az volt, hogy milyen módszerrel akarok lefogyni a nagy napra" - meséli Veronika, akinek a nyár végén lesz az esküvője. "Előtte csak arról érdeklődtek, hogy jól meggondoltam-e, meg hogy milyen ruhában leszek. De utána egyből az alakomra terelődött a szó, amivel, szerintem és a leendő férjem szerint, nincs semmi baj."

Az átlagos (sőt, inkább a vékony kategóriába tartozó) lány szerint a családjának és a baráti körének a nőtagjai szinte természetesnek vették, hogy a lánykérésen "nemcsak arra mond igent, hogy valaki sírig tartó párja legyen, hanem arra is, hogy hajlandó órákon keresztül edzeni és a mindennapjait túlélni egy almán és egy kis tál salátán".

"Ráadásul az internet és a különböző magazinok tele vannak tippekkel, hogyan lehet gyorsan soványodni a nagy napra, sőt, még kifejezetten menyasszonyoknak szánt edzésprogramokat is közölnek - teszi hozzá -, mintha nem is lenne más választás. Az esküvő előtt fogyózni kell, és kész."

A tavaly férjhez ment Zsuzsi szerint nemcsak a fogyókúrát sulykolják a menyasszonyoknak szóló médiumok: hosszú listákban szedik össze, mikor kell műkörmöshöz, fodrászhoz és kozmetikushoz menni, és naponta mennyit érdemes a fehér ruhához illő tűsarkúban sétálgatni otthon, hogy kellően kényelmes legyen.

"Abszolút nem vagyok nőcis, inkább a sportos divatot kedvelem" - mondja. "Mégis, mindenki azt mondta, igenis magas sarkúban, puccba vágva, kövecskékkel díszített műkörmökkel kell oltár elé állnom, mert az úgy szép. Már bánom, hogy engedtem a sok győzködésnek, mert az esküvőn nemcsak a helyzet miatt feszengtem, hanem a fura ruha, a tűsarkú, a frizura miatt is."

Fehér ruha, botox, önbarnító

Egyre terjedő trend, hogy a menyasszonyok kifejezetten extrém módszereket vetnek be azért, hogy minél jobban nézzenek ki az esküvőjükön - még akkor is, ha a "szépségápolási rutin" rengeteg időt vesz el a mindennapjaikból, rendkívül költséges, sőt időnként pedig kifejezetten veszélyes - állítja egy, a Guardian című brit lapban nemrég megjelent írás szerzője, Alice Wignall.

"Ha egy nő megtudja, hogy hamarosan következik egy olyan nap az életében, amikor órákon keresztül fényképezik, videókat készítenek róla, és ő lesz a középpontban, szinte természetes, hogy kétségbeesik" - írja Wignall. "Hiszen még akkor is elhangzik egy-két kritikus megjegyzés, ha a legjobb barátai vannak csak jelen, és nincs olyan csaj, aki ne lenne félne ettől. A világ ma már megszámlálhatatlan lehetőséget nyújt a menyasszonyoknak arra, hogy növeljék az önbizalmukat. A plasztikai sebészet, a ránctalanító kezelések, a szolárium, a műköröm, a fogfehérítés ma már szinte mindenki számára elérhető szolgáltatások - és a rettegő arák élnek is ezekkel."

"Menyasszörny" akcióban: idegösszeomlás egy elrontott esküvői frizura miatt



Ráadásul az esküvői iparág mottója, hogy mindennek "magazinba illően tökéletesnek" kell lennie: a körömlakk színének harmonizálnia kell a virágokkal, a ruhának úgy kell állnia, mintha ránk öntötték volna, a frizuránk pedig egyszerre legyen "elegáns, szexis, különleges, de azért kényelmes".

A szépülni vágyó menyasszonyokat pedig rengeteg "személyre szabott" program várja, a személyi edzőtől a fogyókúrás szakértőig, a hiperintenzív edzésprogramoktól a botoxig. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában még tovább mennek: kedvezményes orr- és mellplasztikát kínálnak, sőt, olyan önbarnító-bérleteket, ahol a menyasszonyok "felpróbálhatják" a barnaságot: számtalan árnyalatot tesztelhetnek, amíg megtalálják azt a bőrszínt, ami tökéletesen illik majd a ruhájukhoz.