Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma még a Bak jegyében jár, trigonban áll a Merkúrral. Ha az életünk valamely területén rosszul kommunikálunk, akkor a mai napon próbáljuk meg megtalálni a választ arra, hogy miért történnek a félreértések.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold még a Bakban tartózkodik. Ha kisebb kozmetikai beavatkozásokra van szükségünk, érdemes azokat a mai napra időzíteni. A bőrünk gyorsabban regenerálódik, és a különböző krémek, pakolások is jobban hatnak. Szintén alkalmas nap a láb és a kéz körmeinek ápolására - jelentkezzünk be a manikűröshöz vagy a pedikűröshöz! Az ilyen elfoglaltság alkalmat arra is, hogy kicsit önmagunkkal foglalkozzunk, elvonuljunk a világtól. Tudatosan helyezzük a hangsúlyt arra, hogy szeretjük a saját testünket és elfogadjuk önmagunkat.

A Hold trigonban áll a Merkúr bolygóval. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy az életünk melyik területén követünk el sorozatos hibákat, miből erednek félreértéseink és hol gyökereznek konfliktusaink. Vajon elég jól kommunikálunk, amikor másokkal kapcsolatot teremtünk? Ezekre a kérdésekre most sokkal könnyebben megtalálhatjuk a választ, egyszerűbben tudjuk kifejezni az érzelmeinket, jobban megértethetjük az álláspontunkat másokkal.

A Merkúr hatására nyugodtan megoszthatjuk az érzelmeinket, a gondolatainkat másokkal, nem kell attól tartanunk, hogy esetleg félreértenek minket. Alkalmas a mai nap tanulmányokra is, s minden olyan tevékenységre, amely a kommunikációval, ismeretszerzéssel kapcsolatos. Arra is jó lehet ez az időszak, hogy saját magunkról többet tudjuk meg: kérdezzük meg magunktól, melyek azok a dolgok, amelyekért teljes mértékben ki tudunk állni, amelyekben a legerősebben hiszünk. Egy-egy ilyen önvallomás után sokkal határozottabbak és bátrabbak lehetünk, hiszen tudjuk azt, mi az, ami fontos az életünkben.