Vágólapra másolva!
A Hold ma belép az Ikrek jegyébe, gyütt áll a Merkúrral. Igen kedvező ez az időszak a tanulásra és a memóriánk is jobb lehet a szokásosnál.
Vágólapra másolva!

A Hold belép az Ikrek csillagjegybe. Különösen kíváncsinak és sokoldalúnak érezhetjük magunkat, elsősorban a szellemi energiákra van jó hatással ez a csillagállás. Gondolkodásunk felgyorsul, és a hirtelen reakciók lehetnek ránk a jellemzők (ezzel vigyázzunk, mert akár kapkodásban is megnyilvánulhat...). A fő vágyunk, hogy mindent, ami eszünkbe jut, megosszuk másokkal - még akkor is, ha a másik látszólag egyáltalán nem kíváncsi erre. Aki egyébként is beszédes típus, arra a szószátyárság lehet a jellemző, és a csendesebb, zárkózottabb emberek is hajlandóak megnyílni.

A mai napon képesek vagyunk egy-egy problémát több oldalról is megközelíteni, megvizsgálni. Ez akár abban is megnyilvánulhat, hogy több feladatba is belekezdünk, mert úgy érezzük, sikeresen elvégezhetünk több dolgot is egyszerre. A kezdeti lelkesedés azonban könnyen elmúlik, és ha nem állítunk fel fontossági sorrendet, akkor könnyen félbehagyjuk a dolgokat, és "elfelejtjük" őket befejezni.

A Hold ma együtt áll a Merkúrral. Ez a fényszög még jobban támogatja a szellemi energiák áramlását, és talán mi magunk is meglepődünk, mennyire gyorsan vág az agyunk. Ez pedig pozitív, izgalommal teli feszültséget hoz az életünkbe. Igen kedvező időszak a tanulásra, memóriánk is jobb lehet a szokásosnál. Az sem lehetetlen, hogy egy életünkben régóta jelen lévő problémára találunk megoldást, méghozzá igen kreatív módon. Különlegesen jók lesznek a kommunikációs képességeink is: sokkal könnyebben fogalmazunk meg olyan dolgokat is, amelyekre eddig nem találtuk meg a megfelelő szavakat. Mindenképpen érdemes kihasználni a nap energiáit a szabadidőnkben is: sakkozzunk, fejtsünk keresztrejtvényt vagy játszunk memóriajátékot a családtagjainkkal.