Citromos sült csirkemell

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 csirkemell bőrrel és csonttal együtt, 2 db citrom, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss kakukkfű, 3-4 evőkanál extra szűz olívaolaj, só, darált bors

Elkészítése:
Vágjuk ketté a csont mentén a csirkemelleket, a bőrüket hagyjuk rajtuk. A bőr egyik felét óvatosan lazítsuk fel, és tegyünk alá egy-egy szelet citromot, utána egy vékony zsineggel tekerjük át párszor.

Zúzzuk össze vagy vágjuk nagyon apróra a fokhagymát, tegyük egy tálkába, csorgassunk rá pár evőkanál olívaolajat, tegyünk hozzá a kakukkfű letépkedett leveleiből, majd jól keverjük össze.

Tegyük a citromos csirkemelleket egy tepsibe, csorgassuk meg a fokhagymás olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot és hintsük meg sóval.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Előmelegített sütőbe téve, süssük 170 fokon legalább 40-45 percen keresztül, míg szép piros nem lesz.

Ha elkészült, vágjuk le a zsineget, köretnek vajas párolt sárgarépát, krumplipürét vagy párolt rizst készítsünk hozzá.