Karrierhoroszkóp június 2-től 9-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Ahelyett, hogy a saját fejed után mennél és makacskodnál, érdemes lenne beállnod a sorba - legalábbis egy időre. A túlzottan egyéni magatartással ugyanis most azt kockáztatod, hogy a kollégáid önzéssel vádolhatnak, és nem akarnak majd együttműködni veled. Ha igazi csapatjátékosként viselkedsz, azzal elnyerheted a többiek bizalmát és biztonságban érezheted magad. Ötleteiddel, egyedi megoldásaiddal akkor is előállhatsz, amikor egy kicsit nyugodtabb és kezdeményezőbb lesz a hangulat a munkahelyeden.

Bika (április 21. - május 20.)
Ahhoz, hogy tökéletes munkát adj ki a kezedből, arra is szükség van, hogy tudd, mit akarsz. Amíg ugyanis csak ködös elképzeléseid vannak a jövőről, nem tudod megfogalmazni a céljaidat, addig a megvalósításuk is nehézkesebb lesz. Arra is szükséged lehet, hogy szövetségeseket szerezz magadnak - gondold át, mely kollégáidra számíthatsz. A cselekvést azonban halaszd el néhány nappal, ezen a héten inkább csak a tervezésre koncentrálj.

Ikrek (május 21. - június 21.)
A munkádban elsősorban a kapcsolataidnak jut komoly szerep az elkövetkező napokban: érdemes lenne a munkahelyen kívül is találkozni a kollégáiddal, és az üzleti ügyek mellett a magánéletetekről is beszélgethetnétek. Ennek az is lesz az eredménye, hogy barátokat szerzel, akikben teljes mértékig megbízhatsz -sőt, akár fontos információkkal is elláthatnak téged. Ha üzleti tárgyalásokon kell részt venned, akkor ne félj kiállni a többiek elé kreatív vagy szokatlan ötleteiddel; most biztosan meg tudod győzni ezekkel a partnereidet.

Rák (június 22. - július 22.)
Bár eléggé feszült leszel ezen a héten, próbáld meg kézben tartani az ügyeidet, és ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a pánik - az asztalodon pedig a káosz. A legjobb megoldás, ha pontos, alaposan kidolgozott tervet készítesz magadnak a napi feladataidról, lehetőleg úgy, hogy minden napra beiktatsz egy-egy olyan tennivalót, amelyet már halogatsz egy ideje. Az üzleti ügyek szempontjából érdemes lenne magánemberként is találkoznod a partereiddel, egy kötetlen beszélgetésre. Kulcsfontosságú lehet ugyanis, hogy megkedveltesd magad.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Érdemes lenne egy kicsit jobban odafigyelned a munkád apró részleteire - hajlamos vagy csak nagyobb léptékben gondolkodni, pedig most az is fontos, hogy a kis dolgokra is odafigyelj. Lehet, hogy ez azzal jár, teljesen más módon kell közelíteni a munkádhoz, de a most befektetett energia később busásan megtérül. Az üzleti tárgyalásokon legyél a szokottnál is óvatosabb, ne bízz meg mindenkiben gondolkodás nélkül, csak mert szimpatikus az illető.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Nagyon jó munkaerő vagy, és ezt tudod is magadról - sőt, az elkövetkező napokban szinte állandóan dicséred saját magadat, és minden alkalmat megragadsz arra, hogy kiemeld az előnyös tulajdonságaidat (annak ellenére, hogy ez a magabiztosság egyáltalán nem jellemző rád). Ez egy ideig jó, utána azonban kifejezetten unalmassá, sőt, idegesítővé válhat. Inkább tettekkel bizonyítsd be a munkatársaidnak, hogy számíthatnak rád. Az üzleti tárgyalások során egyáltalán nem lesz baj, ha egy kis érzelmet is viszel a mondanivalódba; a túlzásoktól azonban óvakodj.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Rengeteg vitára számíthatsz a hét első felében, és a feszültség szinte tapintható a levegőben. Szerencsére, olyan kollégáid állhatnak melléd, akikre egyáltalán nem számítasz - az ő segítségükkel végül győztesen és büszkén kerülhetsz ki a nehéz munkahelyi helyzetekből. Az üzleti ügyeidet tekintve érdemes többször is átnézned a szerződéseket és hivatalos papírokat: lehetséges ugyanis, hogy egy aprócska hiba felett átsiklik a tekinteted - ez később nagyon sokba kerülhet neked.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Kellemes napoknak nézhetsz elébe a munkahelyeden: megcsillogtathatod a tudásodat, sütkérezhetsz a figyelemben, mindenki hozzád fordul tanácsért és információért. Vigyázz azonban arra, hogy hiteles maradj, és ne beszélj túl sokat feleslegesen: hajlamos lehetsz ugyanis arra, hogy hamis vagy félinformációkat közölsz a többiekkel, mert nem akarod bevallani, hogy nem tudsz valamit. Az üzleti életben is jó időszakod lehet, mert a partnereid elismerik a tudásodat és adnak a véleményedre. Figyelj azonban arra, hogy ne bízd el magad túlságosan.

Nyilas (november 22. - december 21.)
A jó kedved, az elegáns stílusod és az ellenállhatatlan humorod igazi ütőkártya lehet most a kezedben: könnyedén magad mellé állítod a kollégáidat a személyiségeddel. Sajnos, van arra esély, hogy egy kicsit túl is játszod a szerepet, és úgy akarsz előnyökre szert tenni, hogy tényleges tudás nincs mögötte - viszont bárkit kész vagy "ledumálni" a lábáról. Használd ki inkább a kellemes időszakot arra, hogy fejleszted magad. Az üzleti tárgyalásokra lehetőleg ne egyedül érkezz, vigyél magaddal valakit, akivel tökéletesen kiegészítitek egymást - tehát komolyabb, megfontoltabb és egy kicsit hűvösebb, mint te vagy.

Bak (december 22. - január 20.)
Nagyon feszült napjaid lehetnek, mert rettenetesen szeretnéd megvalósítani egy tervedet, amit már régóta tervezel, ám a világ mintha összeesküdött volna ellened, sőt, még a kollégáid is ellenségesebbek, mint máskor. Próbálj meg minél rugalmasabban dolgozni, és ne félj attól, ha egyik pillanatról a másikra kell átszervezned az egész napodat. Az üzleti életben azonban nagyszerű időszak vár rád, mert kedvező ajánlatokat kaphatsz - csak meg kell ragadnod a felkínált lehetőségeket.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Erőteljesen állsz ki magadért a napokban a munkahelyeden, és ez a magatartás sokak számára egy kicsit idegesítő lehet, hiszen nagyon nehéz lépést tartani veled. A lelkesedésed ugyanakkor hamar lelohad, elsősorban azért, mert a magánügyeid miatt nehezebben koncentrálsz a munkára. Ha van olyan kollégád, akiben teljes mértékig megbízol, akkor kérd ki a tanácsát, sőt, a segítségét is. Az üzleti életben akkor tudsz jó eredményeket elérni, ha képes vagy csapatban dolgozni, és egy kicsit háttérbe szorítani önmagad.

Halak (február 20. - március 20.)
Nehezebben jössz ki a munkatársaiddal ezen a héten, mert sok konfliktus alakulhat ki eltérő munkatempótok miatt. Igyekezz barátságosan, de határozottan kiállni magadért, és finoman, diplomatikusan meggyőzni a többieket az igazadról. A hét második felében a pénzügyeid lesznek a leghangsúlyosabbak: érdemes lenne rendet tenni a számláid között, így talán azt is ki tudod deríteni, hol érdemes spórolnod, és mire költhetsz egy kicsit többet. Szerencsére, az anyagi ügyeid meglehetősen jól alakulhatnak.