Töltött kucsmagomba

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
12 db nagyobb fejű kucsmagomba, 40 dkg darált csirkehús, 2 dl tejszín, fél csokor friss kapor, 1 db zsemle, darált bors, só, 2 evőkanál extra szűz olívaolaj, 2 szál újhagyma

Elkészítése:
Törjük ki óvatosan a gombák tönkjeit, majd a fejét folyó hideg vízben mossuk meg őket. Tegyük egy szűrőedénybe, és csepegtessük le alaposan.

Forrósítsunk fel két evőkanálnyi olívaolajat egy kis lábasban, majd tegyük bele a finomra összevágott újhagymát, és az apró darabokra felvágott kucsmagomba tönköket. Daráljunk rá borsot, és enyhén hintsük meg sóval. Pároljuk addig, míg a saját levét el nem fövi.

Tegyük a darált csirkehúst egy tálba, adjuk hozzá a beáztatott zsemlét, az összevágott kaporlevelet és a lepirított hagymás gombaszárat. Ízesítsük sóval, fűszerezzük darált borssal, csorgassuk rá egy deci tejszínt, majd az egészet jó alaposan gyúrjuk össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Csorgassunk meg olívaolajjal tűzálló tálkákat, majd fogjunk a kezünkbe egy gombafejet, és töltsük meg a húsos keverékkel. A töltelékből többet tegyünk a gombafejbe mint ami elfér, nem baj ha alatta marad egy kis gombóc. Tegyük a megtöltött gombákat a tűzálló tálba és öntsünk alá kevés tejszínt.

Fedjük le alufóliával, majd előmelegített sütőbe téve 150 fokon pároljuk körülbelül 40-45 percen keresztül.

Köretnek párolt rizs készítsünk hozzá.