Karrierhoroszkóp július 14-től 21-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Nagyon nagy hatással lehetsz most másokra, ezért légy óvatos, és válogasd meg a szavaidat - lehet ugyanis, hogy amit te meggondolatlanul kimondasz, azt mások felhasználják ellened, vagy esetleg te bántasz meg valakit, méghozzá mélységesen. Arra is figyelj, hogy a birtokodban lévő információkat kellő diszkrécióval kezeld, mert könnyen lehet, hogy kikotyogsz valamit, amit nem kellene. Ezzel pedig nagyon kellemetlen pillanatokat szerezhetsz magadnak és másoknak egyaránt.

Bika (április 21. - május 20.)
Meglepően jól alakulhatnak a munkahelyi kapcsolataid, még azokkal a kollégákkal is egymásra találhattok, akikkel eddig csak hűvösen kerülgettétek egymást - sőt, kiderülhet, hogy nagyon sok közös van bennetek. A hét másik fontos témája a pénz lehet: nagyon sokat gondolkozhatsz az anyagi helyzeteden, talán azon töröd a fejed, hogy valamilyen pluszmunkát vállalsz. Bármilyen erős is benned a vágy, hogy többet vihess haza egy-egy hónapban, ne felejtsd el mérlegelni, hogy megéri-e az ajánlott összeg a fáradozást.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Képes vagy rendszerezni a hozzád elérő információkat, erre a tehetségedre pedig különösen nagy szükség lehet a következő napokban: a kollégáid, sőt, még a főnököd is csak apróságokat árulnak el neked - sokszor azt is csak véletlenül -, és ezekből neked kell összeraknod egy nagyobb képet. A hét közepétől a kommunikációs képességeid is virágozhatnak, ezért, ha valamilyen fontos tárgyalást kell lebonyolítanod, akkor időzítsd azt a hét második felére.

Rák (június 22. - július 22.)
Túlságosan sokat dolgozol, és ennek előbb-utóbb lesznek következményei - és sajnos nem a magasabb fizetésre kell gondolnod. Teljesen kizsigereled magad, és erre a szervezeted előbb gyengeséggel, fáradékonysággal, majd betegségekkel, kimerültséggel reagál. Azonban még akkor sem tudsz leállni, ha már fizikailag is rosszul vagy, meggyőződésed ugyanis, hogy csak te tudsz valamit megfelelően megcsinálni, mindenki más félmunkát végez. Tanulj meg időnként nemet mondani, és a pihenésre is szánj több időt.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Igyekszed a lehető legkedvezőbb színben feltüntetni magad a kollégáid előtt, és a nagy erőfeszítéstől nem nagyon veszed észre, hogy már rég megnyerted őket magadnak - a mesterkéltséget, pózolást pedig egyáltalán nem értik nálad. Próbálj minél nyíltabb és őszintébb lenni. A hét második felében azt veheted észre, hogy már egyáltalán nem érdekel sem a munkád, sem pedig a hobbid (pedig korábban mindkettőhöz komolyan kötődtél) - ideje tehát valami új elfoglaltságot keresned magadnak.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Feszült hangulat uralkodhat a munkahelyeden a következő napokban, de nem rajtad múlik, hogy rossz a légkör - te csak szenvedő alanya vagy a vitáknak, veszekedéseknek. Nem is nagyon tudsz ellene mit tenni, végig kell nézned, ahogy munkatársaid egyre többet idegeskednek, és egyre csúnyábban beszélnek egymással. Valószínűleg neked is részed lesz egy-egy olyan megjegyzésben, amelyet nem felejtesz el egykönnyen. Szerencsére, a családodban vagy a párkapcsolatodban szinte tökéletes a harmónia, így mindig van hová visszavonulnod.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Egész héten álmodozó és romantikus hangulatban lehetsz, és alig tudsz a munkádra koncentrálni. A munkahelyeden töltött időt is arra használod fel, hogy telefonon csevegj az ismerőseiddel, vagy pletykálj a kollégákkal - esetleg romantikus filmek, könyvek után kutatsz az interneten, vagy próbálod megszervezni a nyaralást. Ez a hozzáállás egy ideig nem árt, de ha túl sokáig hanyagolod el a feladataidat, az szemet szúrhat a főnökeidnek is. Próbáld megtalálni a helyes egyensúlyt a munkának látszó semmittevés és a tényleges feladatmegoldás között.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Nehezen tudsz most együttműködni a munkatársaiddal, mert túlságosan határozott elképzeléseid vannak arról, hogyan is kellene nekik működniük - amikor pedig nem úgy reagálnak, ahogyan azt te elvárod, akkor megsértődhetsz (vagy csak egyszerűen értetlenül állsz a dolog előtt). A felmerülő konfliktusokkal sem tudsz mit kezdeni; elsősorban azért, mert nehezen érted meg, hogy van, aki máshogy gondolkodik, mint te. Ha lehetőséged van rá, akkor ne menj bele semmilyen vitába és a tárgyalásokat is halaszd el egy másik hétre - most ugyanis képtelen vagy kompromisszumot kötni.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Hajlamos lehetsz arra, hogy a munkahelyi ügyeket hazavidd, és még akkor is a benti problémákon törd a fejed, amikor a családodra és a pihenésre kellene koncentrálnod. Tudatosítanod kellene magadban, hogy mikor mi a legfontosabb: inkább maradj a munkahelyeden egy-két órával többet, de otthon már ne foglalkozz ezekkel az ügyekkel. A hét második felében egy kicsit mélyebben magadba kellene nézned, lehetséges ugyanis, hogy van egy olyan rejtett tehetséged, képességed, amelyet sokkal jobban is kihasználhatnál.

Bak (december 22. - január 20.)
A héten lehetőséged nyílik arra, hogy új szemszögből is megvizsgáld a karrieredet, ez a nézőpont segíthet abban, hogy tisztázd, valójában mit szeretnél elérni, illetve, hogy milyen utak vezetnek a a célodhoz. A hét második felében érdemes lenne tanácsot kérni a barátaidtól - különösen akkor, ha más hosszú ideje keresel megoldást egy problémára. Ha teheted, akkor hallgasd végig nyugodtan őket, és ne akarj minden áron ellent mondani nekik, csak azért, hogy a tiéd legyen az utolsó szó. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy neked van igazad.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Komoly, személyes konfliktusok várnak rád a munkahelyeden: vitába keveredhetsz a kollégáiddal, és a rossz hangulat az egész napotokat megmérgezni. A legnagyobb gont talán az, hogy túlságosan naivan fordultál a munkatársaid felé, és nem feltételezted róluk, hogy megpróbálnak keresztbe tenni neked. A csalódás nagyon mélyen érinthet, nehezen teszed túl magad rajta. A hét második felében szerencsére sokkal empatikusabb lehetsz, képes vagy megérteni a kollégáid motivációit; ez pedig abban is segíthet, hogy harmonikusabban alakuljon a kapcsolatotok.

Halak (február 20. - március 20.)
Úgy érzed, rengeteget kellene dolgoznod, és egyáltalán nem vagy elégedett a saját teljesítményeddel. Ráadásul még azt is bemagyarázhatod magadnak, hogy a főnökeid sem tartják elég jónak a munkádat. Ezért a napjaid szinte folyamatos rettegésben telnek, a feszültség miatt pedig sem az elvégzendő feladatokra nem tudsz odafigyelni, sem pedig a szabadidő perceit nem tudod élvezni. Ha tényleg ennyire bizonytalan vagy, akkor kérj tanácsot, segítséget a főnöködtől. Ha őszintén elmondod neki, hogy mi nyomaszt, akkor biztosan kapsz választ a kérdéseidre.