Tengerigyümölcs-kosár

Vágólapra másolva!
Ha eljutottunk vagy készülődünk a tengerpartra, akkor nosztalgiázás vagy felkészülés gyanánt, ha pedig idén nyáron nem sikerül sós tengeri levegőt szívnunk, akkor a hiánypótlás okán érdemes megpróbálnunk a tenger gyümölcseit saját konyhánkban elkészíteni. Könnyebb lesz, mint elsőre gondolnánk.
Vágólapra másolva!

A kagyló, az osztriga, a rák, a tintahal nem csak a tengerparti éttermek kínálatában elérhető, de a nagyobb szupermarketek jégpultjain is megtaláljuk őket, sőt egyes piacokon, például a Nagycsarnokban is lehet kapni friss tengeri herkentyűket.

Piacolás

A hangsúly itt a frissességen van, a tenger gyümölcsei ugyanis - ha romlottak - súlyos ételmérgezést okozhatnak. Hogy ezt elkerüljük, szaglásszuk meg a kiszemelt eledelt: ha sós tengeri illatot érzünk, ehető; ha viszont orrfacsaró szagok áradnak belőle, akkor inkább felejtsük el. A megvásárolt alapanyagot ezután a lehető leggyorsabban dolgozzuk fel, és fogyasszuk el, mivel ezek nagyon romlékony élelmiszerek.

Enni kell, mert...

A tenger élővilágát érdemes beépíteni az étrendbe: egyrészt, mert nagyon egészségesek - egyebek mellett foszfor tartalmunk miatt. Ennek az ásványi anyagnak a csontok és a fogak felépülésében, az idegrendszer működésében, a fehérje-, szénhidrát-, zsíranyagcserében van szerepe. Nem annyira közismert, de tény: szervezetünk a tartalékenergia egy részét foszforvegyületek formájában raktározza.

A tengeri herkentyűk ezen felül taurint is tartalmaznak, amely az emberi szervezetben energiatovábbítóként és méregtelenítőként működik. Különböző módokon részt vesz a teljesítmény és az egészség megőrzésének folyamataiban, többek közt a folyadékok szintjének szabályozásával az izomsejtekben, az ásványok szállításával; hatással van az inzulin és az adrenalin szintjére, az anyagcserére, a zsiradékok emésztésére, az immunrendszerre, a koleszterinszintre, a sperma és epe termelésére.

Jelenléte elengedhetetlen az idegrendszer optimális fejlődéséhez. A taurin adagolás a stresszes állapotban lévő, extrém energiát kifejtő szervezet számára, a szellemi tevékenység és a cukorbetegek megsegítésére hasznos.

Kezdő háziasszonyoknak - fekete kagyló

A gasztronómiai barangolást kezdjük egy könnyen feldolgozható kakukktojással: a fekete kagylóval. Ennek az eledelnek a legismertebb fellelési helye ugyanis nem valamelyik divatos tengerparti üdülőhely, hanem Brüsszel, ahol szinte kultusza van a fogyasztásának. A belga fővárosban szinte csak a gyorséttermek nem kínálnak fekete kagylót, és szinte nincs is turista, aki ne tudna valamilyen tuti éttermet, ahol a legeslegfinomabb variációt lehet kapni. A kagyló tehát - túlzás nélkül - a belgák nemzeti eledele, ennek megfelelően számtalan variációban tálalják.

A fekete kagylót viszont ne nyáron kóstoljuk meg Brüsszelben: általános szabály, hogy kizárólag az "r" betűt tartalmazó hónapokban szabad enni. Sőt, vannak akik szerint csak azokban a hónapokban, amelyek "r" betűre végzőnek, vagyis leginkább szeptembertől februárig érdemes kagylót fogyasztani.

Forrás: [origo]


Ha étteremben rendeljük, ha otthon esszük: jegyezzük meg: a kagylót kézzel kell enni. Jobban mondva a már kiürült kagylóhéjjal kell kikanalazni a fimon, puha, gőzölgő, narancssárgás ínyencséget. Köretet nem nagyon szoktak kínálni hozzá, de nem is kell: a legfinomabb, ha a levét fehér kenyérrel tunkoljuk. Egyébként nagyon laktató, az elkészítése pedig annyira egyszerű, hogy még a kezdő háziasszony se nagyon tudja elrontani.

A legfontosabb természetesen itt is a friss alapanya: amelyik büdös, vagy akár csak egy kicsit is ki van nyílva, azt azonnal ki kell dobni - ugyanígy kell eljárni, ha a főzés után viszont nem nyílik ki valamelyik.

Tipp: Az összegyűjtött élő kagylót sós vízben tároljuk, amelybe érdemes egy teáskanálnyi zabpelyhet is tenni, hogy a kagyló kiürítse a benne lévő homokot. Ezután egy kis konyhakéssel kell lekapirgálni a páncéljára tapadt szennyeződést és szálakat.