Túrós pogácsa

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
25 dkg liszt, 1 maréknyi mazsola, 4 csapott kanál sütőpor, 30 dkg túró, 6 dkg olvasztott vaj, 6 dkg cukor, csipetnyi só

Elkészítése:
Tegyük a mazsolát egy kis tálba, majd öntsünk rá meleg vizet, annyit, hogy ellepje. Hagyjuk állni benne legalább fél órát, hogy jól megdagadjon, majd szűrjük le róla a vizet.

Tegyük egy tálba a lisztet, szórjuk rá a sütőport, ízesítsük sóval, cukorral, majd morzsoljuk rá a túrót. Öntsük hozzá a puha, szobahőmérsékletű vajat, adjuk hozzá a beáztatott mazsolát, és az egészet alaposan gyúrjuk össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk át jól, majd formázzunk a tésztából szalámi vastagságú rudat. Éles késsel vágjunk belőle ujjnyi vastagságú szeleteket, tegyük egymás mellé, kis távolságban a sütőpapírral borított sütőlemezre, majd előmelegített sütőben 160-170 fokon süssük 20-25 percen keresztül, míg aranysága nem lesz.

Házi eperlekvárral megkenve az igazi.