Norvég rákleves

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
30 dkg koktélrák, 3 szál angolzeller, 1-1 db sárga és piros kaliforniai paprika, 3 szál újhagyma, 2 dl zsírszegény tejszín, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál extra szűz olívaolaj, 1 db zöldségleves kocka, fél citrom leve, 1 csokor kaporlevél, só, darált bors

Elkészítése:
Forrósítsuk fel az olívaolajat egy fazékban, majd tegyük hozzá az apróra felvágott fokhagymát. Forrósítsuk addig, míg a fokhagyma sisteregni nem kezd, de vigyázzunk: a fokhagyma könnyen megég, megkeseredik. Tegyük hozzá a felszeletelt zellerszárat, a kis darabokra felvágott paprikát, a felkarikázott újhagymát, majd pároljuk pár percig, utána öntsük fel kétliternyi vízzel.

Ízesítsük leveskockával, sóval, fűszerezzük darált borssal és összevágott kaporlevéllel. Közepes lángon főzzük körülbelül negyed órán keresztül, majd öntsük hozzá a tejszínt és a citromlevet.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tegyük bele a koktélrákot, forraljunk rajta egyet, majd azonnal tálaljuk.Vigyázzunk a rákkal: ne főzzük tovább, mert megkeményedik.

Tálaljuk levesestányérokba, melléje fokhagymát pirítóst vagy baguettet kínáljunk.