A sokoldalú görög és a testvére

Vágólapra másolva!
Íme a tökéletes nyári csemege: egészséges, finom, lédús és édes, mégsem hízlal, ráadásul mindjárt kétféle is akad belőle: sárga és zöld héjú. Ám nem csak behűtve, kiskéssel katonázva falatozhatunk húsából a strandon, a teraszon vagy a hűvös konyhában: köretnek, savavnyúságnak vagy épp arcpakolásnak is kiváló. Variációk dinnyére.
Vágólapra másolva!

A dinnye - legyen az sárga- vagy zöld, azaz görögdinnye - a tökéletes nyári csemege: egyrészt mert a kánikulában behűtve ideális szomjoltó, másrészt mert 91 százalékban víz, ezért nem terheli meg a gyomrot, viszont hamar eltelíti; végül, de nem utolsó sorban alacsony kalóriatartalma miatt a nyári formatartó diétánknak sem tehet keresztbe: 10 dkg dinnyében mindössze 30 kalória van.

A dinnyeféléknek - amelyeket a köztudat gyümölcsként tart számon, de botanikailag a zöldségfélékhez tartoznak - nem csak az élvezeti értékéről érdemes szót ejteni - emellett ugyanis igen egészségesek is: sok A- és C-vitamin, komoly mennyiségű béta-karotin és likopin található bennük - ez utóbbi a rákos daganatok számos fajtája ellen védelmet nyújt - , valamint káliumot, magnéziumot és más ásványi anyagokat is tartalmaznak. A sárgadinnyében mindezek mellett többféle B-vitamin is megtalálható.

Magas víztartalma miatt tisztítókúrához is javallt: a vese, a belek és a húgyutak átmosására ideális, és kimossa a szervezetből a húgysavat, amely az izületi problémák és a köszvény okozója is lehet.

Piacolás

A görögdinnye vásárlásánál keressünk sötétzöld, egységes színű dinnyét, amely nem túl fényes és nem túl fakó. A dinnyén lévő sárgás folt egyáltalán nem rossz jel: azt mutatja, hogy a dinnye megérett, amikor leszeték - a sárga "has" volt a földön, azt nem érte a nap. Ha nincs a kiválasztott gyümölcsön ilyen folt, az azt jelentheti, hogy a temesztő átforgatta a gyümölcsöt, hogy mindenhol egyenletesen érjen - de éppen ezért az is előfordulhat, hogy idő előtt leszedték.

Ilyen esetben kérdezzük meg az árust, megkóstolhatjuk-e a dinnyét. A legszimpatikussbbnak talált dinnyét emeljük fel - legyen viszonylag nehéz a méretéhez képest -, és ütögessük meg az oldalát: adjon kongó hangot, mert akkor jó érett. Ha a hangja tompa, akkor már túlérett, vagy túlságosan sokáig tárolták, és megromlott.

A görögdinnye húsa legyen élénkpiros, illatos és ne legyenek benne fehér csíkok. Ha belevágunk, hasadjon tovább a vágás mentén.

A sárgadinnye vásárlásánál először alaposan vizsgáljuk meg a gyümölcs felületét: ne legyenek rajta túlságosan puha, poshadt foltok. Ezután nézzük meg azt a részt, ahol a dinnye az indához kapcsolódott - ha itt túlságosan puha a gyümölcs, szinte biztosan romlott.

A szemre rendben van, ne átalljuk megszagolni: a sárgadinnye illata igen intenzív és jellegzetes. Minél erősebben érezzük ezt az illatot, annál jobb a gyümölcs.

A sárgadinnyénél is érdemes a nagyobb, nehezebb darabokat megvásárolnunk, ezek általában sokkal ízletesebbek.

Ne vegyünk olyan sárgadinnyét, amelyen még ott a kocsány: ez ugyanis annak a jele, hogy éretlenül szedték le a gyümölcsöt.

Tárolás

Mind a sárga-, mind a görögdinnyét érdemes alaposan behűteni, mielőtt elfogyasztjuk. A sárgadinnye magházát érdemes kiszedni, mert akkor hosszabb ideig tárolható. A dinnyefélék könnyen átveszik más ételek szagát, így mindig takarjuk be a gyümölcsöt fóliával. A sárgadinnyét érdemes néhány óráig szobahőmérsékleten tartani, mert akkor finomabb, lédúsabb lesz a húsa.

Mielőtt felvágnánk a dinnyét alaposan mossuk meg a héját nagyon enyhén mosószeres, langyos vízzel, és töröljük szárazra konyhai papírtörlővel. Lehetséges ugyanis, hogy nem tűnik piszkosnak, de a szállítás és a tárolás során kerülhettek a héjra olyan kórokozók, amelyek a késről a gyümölcshúsba kerülhetnek.