Bogyós mákos

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
7 dkg darált mák, 30 dkg liszt, 20 dkg őrölt mandula, 3 teáskanál sütőpor, csipetnyi só, 20 dkg vaj, 20 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 7 db tojás, 80 dkg vegyes bogyósgyümölcs (fekete és piros ribizli, áfonya, szeder)

Elkészítése:
Szemezzük le a szárairól a ribizlit, tegyük egy szűrőedénybe, szórjuk hozzá a többi gyümölcsöt is, majd hideg vízzel öblítsük le.

Tegyük a szobahőmérsékletű vajat egy keverőtálba, keverjük tíz percig, míg könnyű és habos nem lesz. Szórjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, és keverjük még további öt percig.

Mérjük ki egy tálba a lisztet, szórjuk rá a sütőport, sót, darált mákot és az őrölt mandulát. Egyenként üssük a vajas keverékbe a tojásokat, mindegyik tojással jól dolgozzuk össze a tésztát, majd kanalazzuk hozzá a lisztes keveréket, utána jól dolgozzuk össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei



Tegyük a tepsit forró sütőbe, és 160-170 fokon süssük 25-30 percen keresztül. Mielőtt kivennénk a sütőből, szúrjunk a tésztába egy fogvájót, és ha már nem ragad rá, biztosak lehetünk, hogy teljesen átsült a süteményünk.

Ha elkészült, hagyjuk kissé kihűlni, majd vágjuk kis kockákra, tetejét porcukorral és bogyós gyümölcsökkel szórjuk meg.