Vágólapra másolva!
Senki sem tud úgy felhergelni, mint az exem - hallani gyakran az egykori szerelmesektől, ami nem is csoda, hiszen senki más nem tud olyan profin és módszeresen kikészíteni bennünket, mint az, akivel évekig együtt éltünk, tehát ismeri gyengéinket. Miért olyan nehéz szakítás után megtalálni a közös hangot? Honnan indulnak, mi a mozgatórugójuk és milyen következményekkel járnak ezek a verbális ütésváltások?
Vágólapra másolva!

"Tudom, hogy hihetetlen, de hónapokkal a válás után sem tudunk két értelmes mondatot váltani" - meséli Flóra, akinek közel hét év után, három hónapja ért véget a házassága.

"A bontóper idején még elment a dolog, igaz, a legtöbb részletet az ügyvédjeink egyeztették egymással. Azóta viszont minden találkozás vagy telefon kész katasztrófa. Ha csak annyit mondok, hogy érkezett egy levele, már emelt hangon kérdez vissza, miért nem vagyok képes automatikusan lerakni a munkahelyén, miért kell őt ilyen apróságokkal zaklatni, vegyem tudomásul, hogy életképtelen vagyok, de az is lehet, hogy csak direkt bosszantom, tűnjek már el az életéből, ne szívjam a vérét. Mindezt egy szuszra. Én meg érzem, hogy a sírás környékez, és nem tudok semmi értelmeset kinyögni. Pedig nem is olyan régen már attól is boldog voltam, ha meghallottam a hangját."

Gáspár, Flóra férje viszont arra panaszkodik, hogy az exneje "naponta százszor zaklatja őt", pedig neki most "csöndre lenne szüksége" és nem "egy buta liba gágogására".

Nem az, amit, hanem az, ahogyan

Benczik Andás pszichológus szerint, ha Gáspár tényleg úgy érzi, hogy most jobb lenne neki, ha nem beszélne a volt feleségével, akkor ezt nem ilyen formában kellene a tudomására hoznia.

"A szakítás után érdemes végiggondolni, mi az, amire most szükségünk van. Ilyenkor próbáljunk saját belső érzéseinkre figyelni, és ne a környezetre, mert a barátok gyakran csak arra bíztatnak bennünket, hogy foglaljuk le magunkat a munkával, egy új kapcsolattal vagy bármi mással, és ne foglalkozzunk a szakítás utáni érzésekkel. Ha a saját belső hangunk azt súgja, hogy attól leszünk jobban, hogy egy jó ideig nem beszélünk a másikkal, akkor ezt érdemes a tudomására hozni. Valahogy úgy, hogy 'nekem most arra van szükségem, hogy kicsit tisztuljak, végiggondoljam azokat a dolgokat, amik velünk történtek, a helyére rakjam a szakítást; ehhez viszont az kell, hogy ne kommunikáljunk egymással.' Nem azt kell mondani neki, hogy 'soha a büdös életben többet ne hívj fel', hanem azt, hogy 'segíts nekem abban, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok'.

"Nagyon sok esetben már önmagában az is használ, ha a segítségét kérjük - de ha nem, akkor a következő fokozat még mindig nem az üvöltözés, hanem az, hogy megkérjük arra: tartsa tiszteletben a szükségletünket".

A szakember szerint, ha a volt társ ennek ellenére próbálkozik, akkor nyugodtan ignorálhatjuk az emailjeit, sms-eit, hívásait, hiszen lefektettük azokat a játékszabályokat, amelyek szerintünk szükségszerűek, és ezt el is mondtuk neki. Ha ezeket ő nem tartja be, akkor azzal neki lesz dolga.

Benczik Andás hozzáteszi, biztos, hogy ennek ellenére felzaklató érzés lesz a telefonhívása - ahogy felzaklató érzés egy szerettünk halála után egy hirtelen előbukkanó fotó.

"De éppen az a lényeg, hogy ezeket az érzéseket be kell engedni. Nem elmenekülni előlük. Igen, felzaklat. Igen, fáj. Iszonyúan fáj. De ha fájni akar, akkor hadd fájjon."

Meg kell gyászolni

A szakember szerint ugyanis egy szerelmi kapcsolat végén az ember nagyon hasonló gyászreakciót él át, mint egy valós halálesetnél.

"Ha vége van egy kapcsolatnak - és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy melyik korosztályról és milyen hosszú kapcsolatról van szó -, az veszteségélménnyel jár. A veszteségélmény pedig minden esetben együtt jár egy gyászreakcióval, amely mindenkinél hasonló képet mutat. Ennek öt stádiuma van: tagadás, regresszió, agresszió, depresszió, elfogadás. Általában ezek forgatókönyvszerűen beköveteznek, ha csak valaki nem fojtja el saját magában ezeket a fájdalmakat. Pedig ha tetszik, ha nem: a gyászmunkát el kell végezni, mert ellenkező esetben a megrekedt gyászmunka fizikai tüneteket is okozhat."

A helyzetet bonyolítja, hogy a kapcsolat "halálát" nem lehet olyan egzakt módon dátumhoz kötni, mint valakinek az elvesztését.

"Gyakran tapasztaljuk azt, hogy hamar véget ér a gyászmunka egy szakítás után. Ilyenkor nem arról van szó, hogy az illetőnek van egy jó stratégiája a fádalom gyors leküzdésére, hanem arról, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt elkezdte gyászolni a kapcsolatot, úgy, hogy még benne volt" - mondja Benczik András.

A pszichológus szerint még ennél is komolyabb bonyodalmat okoz, hogy a pár nem egyforma ritmusban éli meg a különböző fázisokat.

"Ilyenkor előfordulhat, hogy a beszélgetések újra és újra feltépik a lelki sebeket, és ha ez megtörténik, akkor tulajdonképpen újra a gyászmunka elején találjuk magunkat."