Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma a Rák jegyében halad, szextilben áll a Vénusszal és a Merkúrral is. Szívesen beszélgetünk másokkal, örömmel osztjuk meg a gondolatainkat a szeretteinkkel.
Vágólapra másolva!

A Hold ma a Rák jegyében halad. Érdemes lenne a mai nap hatásait kihasználni, és minél jobban kímélni a gyomrunkat. Nehéz és megterhelő ebéd helyett ma együnk inkább salátát, sok paradicsommal és uborkával. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy elegendő folyadékot igyunk, hiszen a Rák a test folyadékfelhasználásáért is felel. Sokan vannak, akiknek nehezükre esik állandóan ásványvizet inni, vagy egyszerűen elfelejtik, hogy szomjasak. Legyen mindig az íróasztalunkon egy csésze gyógytea, a táskánkban vagy az autóban egy kis üveg víz. Ha szem előtt van a folyadék, sokkal könnyebben fogy majd el a szakértők által javasolt másfél-két liter. Azt se feledjük, hogy a leves is folyadék, így azt is érdemes beiktatni a napi étrendbe (itt természetesen nem a sűrű, nehéz, hússal telepakolt gulyásra vagy csülkös bablevesre kell gondolni, hanem a könnyű zöldség- és gyümölcslevesekre).

A mai napon érdemes az otthonunk szépítésével, csinosításával foglalkoznunk. Különösen jó szemmel tudjuk kiválasztani a tökéletes függönyöket, kiegészítőket vagy szobanövényeket. Menjünk el és vásároljunk néhány dísztárgyat, vagy rendezzük albumba a családi fényképeinket.

Ma a Hold szextilben áll a Vénusszal és a Merkúrral is - ezért kellemes napunk lehet, kedves magatartás jellemző ránk, elmondható, hogy sokkal simulékonyabbak vagyunk, mint máskor. Szívesen beszélgetünk másokkal, örömmel osztjuk meg a gondolatainkat a szeretteinkkel. Ráadásul békülékenyebben viselkedünk egymással, és kerüljük a konfliktusokat. Abban az esetben, ha a mai napon vitába csöppenünk, könnyen lehet, hogy humorral vesszük el a dolog élét.