Kapros gombaragu

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
30 dkg apró szemű csiperkegomba, 3 szál újhagyma, 1 csokor friss kaporlevél, másfél deciliter tejszín, 1 szál sárgarépa, 2 szál zellerszár, só, darált bors, 2 csapott evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj

A galuskához: 25 dkg búzaliszt, 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 db tojás, só

Elkészítése:
Forrósítsuk fel a vajat egy nagy serpenyőben, tegyük bele a felkarikázott újhagymát, majd pároljuk pár percig. Adjuk hozzá a négybe vágott gombafejeket, a vékony karikákra felszeletelt sárgarépát, a zellerszárat, fűszerezzük darált borssal, összevágott kaporlevéllel és ízesítsük sóval.

Közepes lángon addig pároljuk, míg a gomba a saját párolólevét el nem párologta. Szórjuk meg a liszttel, keverjük jól össze, majd öntsük hozzá a tejszínt. Keverjük simára, és jól forraljuk ki.

A galuskához szórjuk a liszteket egy tálba, üssük hozzá a tojásokat, ízesítsük sóval, majd annyi hideg vizet öntsünk rá, hogy sűrűbb galuskatésztát tudjunk belőle keverni.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Forraljunk fel egy fazékban vizet, tegyünk bele sót, majd nokedli szaggatóval szaggassuk bele a tésztát. Forraljuk jól fel, utána szűrjük le tésztaszűrővel. Folyó vízzel mossuk át, majd tálaljuk a kapros gombaragu mellé.

Érdekesebb a galuska, ha a tésztájába friss fűszerleveleket, petrezselyem zöldjét, kaprot vagy metélőhagymát keverünk.