Indiai paradicsomos mángold

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
50 dkg mángoldlevél, 3 evőkanál extra szűz olívaolaj, 4 db paradicsom, 1 teáskanál őrölt római köménymag, 1 teáskanál őrölt koriandermag, fél teáskanál kurkuma, 1 csipetnyi chili, 1 csipetnyi őrölt fahéj, só, bors

Elkészítése:
Forrósítsuk fel az olívaolajat egy lábasban, majd tegyük bele az őrölt római köményt és a koriandermagot. Hevítsük fél percig, utána szórjuk rá a kurkumát és a fahéjat.

Keverjük jól össze, és tegyük hozzá a felkockázott paradicsomokat, ízesítsük sóval, fűszerezzük kevés chilipaprikával és darált borssal. Közepes lángon párszor megkevergetve pároljuk körülbelül tíz percig, míg a paradicsom kellően besűrűsödik.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Adjuk hozzá az alaposan megmosott és falatnyi darabokra felvágott mángoldleveleket, keverjük jól össze, majd fedjük le.

Pároljuk körülbelül tíz percig párszor megkevergetve, míg a levelek meg nem puhulnak.

Sült tofuhoz, indiai fűszerezésű pecsenyékhez és sajtokhoz körítsük. Ezt az étel elkészíthetjük spenótlevélből, kínai káposztából, pak choiból és salátából is.