Pulykafasírt sült körtével

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
40 dkg darált pulykamell, 3 db zsemle, 1 db tojás, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem zöldje, fél csokor metélőhagyma, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, étolaj a kisütéséhez, 6-8 db körte, 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj, 2 ág friss rozmaringlevél, só, darált bors

Elkészítése:
Tegyük a darált pulykahúst egy tálba, adjuk hozzá a hideg vízbe beáztatott, és alaposan kinyomkodott zsemléket. Vékony élű reszelőn (amin a sajtot szoktuk reszelni) reszeljük rá a fokhagymát, fűszerezzük összevágott petrezselyem- és metélőhagyma-levéllel, daráljunk rá borsot, és ízesítsük sóval. Szórjunk rá pár kanálnyi zsemlemorzsát, és az egészet alaposan gyúrjuk össze.

Hevítsünk fel egy nagy serpenyőben egy ujjnyi étolajat, majd tegyük bele a vizes kézzel kis pogácsákká formázott fasírtot. Közepes lángon mindkét oldalát süssük három-három percig, az elkészült húspogácsákat szedjük ki egy konyhai kéztörlő papírra.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


A sült körtékhez vágjuk hosszában kétfelé a körtéket, magházát éles késsel, vagy teáskanál segítségével vájjuk ki. Tegyük egymás mellé a magházával felfelé egy sütőlemezre - érdemes alá sütőpapírt tenni -, majd csorgassuk meg olívaolajjal, daráljunk rá borsot, és szórjuk meg rozmaringlevelekkel.

Tegyük forró, 170-180 fokos sütőbe, és süssük 30-35 percig, míg aranylóan piros nem lesz.

Tálaljunk pár darab fasírtot nagy tányérra, mellé tegyünk a megsütött körtékből.