Cékla carpaccio, sült sajttal

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 db tojás, 1-2 maréknyi zsemlemorzsa, 20 dkg henger alakú lágy kecskesajt, 2 db közepes méretű főtt cékla, 2-3 evőkanál extra szűz olívaolaj, 2 ág friss kakukkfűlevél, darált bors, 2 evőkanál vörösbor ecet, 2 teáskanál méz

Elkészítése:
Tépkedjük egy vágódeszkára a kakukkfű leveleit, majd éles késsel aprítsuk fel. Szórjuk egy kis tálkába, kanalazzuk rá az ecetet és az olívaolajat. Ízesítsük mézzel, sóval és kevés darált borssal, majd az egészet alaposan keverjük össze.

Vágjuk egy centis szeletekre a sajtot, szórjunk rá kevés kakukkfűlevelet, daráljunk rá borsot, majd mártsuk a felvert tojásba, utána a zsemlemorzsába. Tegyük sütőpapírral borított sütőlemezre, csorgassuk meg némi olívaolajjal, majd tegyük forró sütőbe, ahol 170-180 fokon 10 perc alatt pirosra sül.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Míg a sajt a sütőben pirul, készítsük el hozzá a céklakörítést. Uborkagyalunk szeleteljük fel a céklát egyforma szeletekre, majd ízlésesen rendezzük el kör alakban nagy tányérok közepére.

Tálaljunk két megsütött sajtszeletet egymás tetejére, a céklaköret közepére, csorgassuk meg a kakukkfüves öntettel, daráljunk rá borsot és az egészet szórjuk meg összevágott metélőhagymával.

Finomabb a cékla ha a főzővizébe teszünk pár teáskanál sót, és csak főzés után hámozzuk meg.