Paradicsomos bableves

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
20 dkg fehér színű lóbab, 1 maréknyi lúdgége tészta, 2 fej vöröshagyma, 1 doboz hámozottparadicsom-konzerv, 1 ág rozmaring, 1 ág zsálya, 1 db zöldségleves kocka, 2 gerezd fokhagyma, só, darált bors, 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítése:
Forrósítsuk fel az olívaolajat egy fazékban, majd tegyük bele az összevágott hagymát és fokhagymát. Pár perc dinsztelés után öntsük rá az előző este hideg vízbe beáztatott babot.

Öntsük fel annyi vízzel, hogy kétszeresen ellepje, majd fűszerezzük a rozmaringággal, zsályalevelekkel, darált borssal, ízesítsük leveskockával és sóval.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Addig főzzük, míg a bab puha nem lesz, majd utána tegyük bele a lúdgége tésztát, és a paradicsomkonzervet a levével együtt.

Főzzük addig, míg a tészta teljesen meg nem puhult, utána tálaljuk leveses tányérokba. Mellé fokhagymával és olívaolajjal megkent, pirított kenyérszeleteket kínáljunk.