Megúszni a fogyókúrát

Vágólapra másolva!
Mint a szorgos hangyák a mesében, úgy készül a testünk is a télre: gyűjtögetünk, tartalékolunk, de sajnos nem vitaminokat és ásványi anyagokat, inkább egy kis zsírt, ami jól látható, és roppant zavaró párnácskák formájában raktározódik el. Mit tehetünk, hogy ne  kelljen diétával kínozni magunkat az ünnepek előtt és között, amikor egyrészt őrült nehezen olvadnak a kilók, ráadásul a szervezetet amúgy is megviselik a szokásos téli betegségek? A dietetikus formatartó tanácsai.
Vágólapra másolva!

Vannak, akik már annyira hozzászoktak a téli zsírpárnákhoz, hogy csak legyintenek: leadni tavasz előtt úgysem lehet, kár küzdeni ellene; a bő pulcsi, a nagykabát úgyis eltakarja. Pedig nem törvényszerű mindez.

Persze vannak olyan hatások, amelyek ellen tényleg majdnem lehetetlen a küzdelem: ilyen az is, hogy a hideg hónapokban szervezet takarékra teszi magát, egyebek mellett azért, hogy elviselhetőbb legyen a jelentős hőmérséklet csökkenés, és bár ezzel voltaképpen abban segít, hogy tavaszig egészségesek maradjuk, javarészt ez mechanizmus tehető felelőssé a szezonális hájasodásért. Hogy mi még? Dietetikus segítségével felkutattuk, és most pellengérre állítjuk a bűnösöket.

#1 Duplavacsora

Míg nyáron, a hőségben elég lehet egy kis saláta is vacsorára, a hosszú téli estéken már csak unalmunkban is nassolunk, vagy rendszeresen leküldjük a "vacsora utáni vacsorát". Pedig az tipikus téli fogások nem feltétlenül kalóriadúsabbak mint a napfényes hónapok eledelei.

"Ilyenkor is ehetünk sovány húsokat, halat, teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut. A fejes- és vöröskáposzta, a kelkáposzta, a karalábé, karfiol, sárgarépa sütőtök, cékla, retek - megfelelő módon elkészítve - nem csak a formatartást segíti, de értékes vitaminokat is tartalmaz" - mondja Nógrádi Katalin dietetikus.

A szakember szerint ezen felül az is nagyon fontos, hogy csak akkor együnk, ha valóban éhesek vagyunk. Ügyelni kell a folyadék fogyasztásra is: a hidegben ritkábban lép fel szomjúság érzet, így tudatosan figyeljünk oda, hogy naponta 1,5,-2 liter folyadékkal, vagyis cukor nélküli gyümölcslevekkel, citrommal, kevés mézzel ízesített teákkal, ásványvizekkel, ivóvízzel, fedezzük szükségletünket.

#2 Ellustító hideg

A téli háj egyik leghűségesebb szövetségese a mozgáshiány. A zimnakós napokon hajlamosabbak vagyunk arra, hogy pusztán az ujjainkat eddzük, miközben tv-csatornát váltunk kedvenc kanapénkon ülve, takaróba burkolózva. A hideg ne legyen kifogás.

"A megfelelő életmódhoz elengedhetetlenül hozzátartozik a mindennapos testmozgás." - mondja Nógrádi Katalin. "Ilyenkor is lehet sétálni, kirándulni, ha leesik a hó síelni, szánkózni, korcsolyázni. "A hideg ellenére is minden nap tegyünk legalább 20 perces ütemes sétát a szabad levegőn.

Lehetőség van zárthelyi edzésre is: végezhetünk otthonunkban is, naponta fél órán át könnyű tornagyakorlatokat, szobabiciklizhetünk, de eljárhatunk edzőterembe is. Az egyik legegészségesebb sportolási lehetőség egyébként az úszás" - teszi hozzá a szakember.

Hiába érezzük tehát ilyenkor fáradékonyabbnak magunkat, ez ne legyen kifogás, már csak azért sem, mert a mozgás a lelkünknek is jól esik, még akkor is, ha ezt a meleg szoba védelméből nehéz elképzelni.

#3 Hízlaló ünnepek

Fájdalom, de pont a tartalékolós időszakra esnek a hagyományosan zabálós ünnepek: a karácsony és a szilveszter. Ilyenkor még azok is képesek zsíros, szénhidrátban gazdag ételeket magukba tömni, akik egyébként vasfegyelemmel követik az egészséges táplálkozás alapelveit. A megoldás nem az, hogy veszélyes napok előtt csontsoványra apasztjuk magunkat, hogy helyt csináljunk a plusz kilóknak. Még csak nem is az, hogy karácsony és szilveszter között radikális fogyókúrával igyekszünk beleférni a dögösebbik formánkba.

Inkább tartsunk mértéket: kerüljük az étkezések közti kényeztető falatokat. A bátrabbak pedig lecserélhetik a tradicionális menüt karácsonyi reform-kosztra: mondjuk a rántott hal helyett kerüljön azt asztalra párolt vagy sült hal zöldségekkel. Persze a mozgást ilyenkor sem szabad hanyagolni: remek dolog felavatni a fa alatt talált korit, vagy szánkót, no és a szilveszteri buli is szólhat a táncról, az alkohol helyett.

#4 PMS és depresszió

De nem csak az ünnepek miatt vagyunk hajlamosabbak ilyenkor többet enni a szokásosnál - és a kelleténél. Aki egyébként is hajlamos arra, hogy "azokon a napokon" csokival tömje magát, jobb, ha tudja: télen erősebben tör rá a nassolási vágy. Az első lépés, hogy ezt tudatosítsuk magunkban, ezzel már félig meg is nyertük a csatát. A második lépés, hogy a premenstruációs szindrómával küzdők ilyenkor a csoki helyett inkább gyümölcsöt rakjanak a kezük ügyébe. Jó az is, ha olyan gyógyteákat iszogatunk, amelyek segítenek átvészelni a nehéz napokat, de szedhetünk Parlagi ligetszépe cseppeket is.

Sajnos nem csak a PMS szúr ki velünk ilyenkor, a téli depresszió is veszélyforrás lehet. A napsütés hiánya miatti mélabú egyik tünete, hogy folyton éhesnek érezzük magunkat, a változékony a hangulatunk, gyakran vagyunk levertek, nehezebben viseljük a feszültséget. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a megszokottnál jóval többet aludni de még így is gyakori, hogy ránk tör a fáradtság. Ezt sokan próbálják édességgel, vagy pláne alkohollal gyógyítani, pedig ez nem csak a kilók szempontjából káros. A megoldás sokkal inkább a mozgás, esetleg a műnap, vagyis a szolárium.