Penelope Cruz állítólag a szakítás szélén

Vágólapra másolva!
Penelope Cruz spanyol származású színésznő kapcsolata, az ismerősei szerint, romokban hever. A híresség állítólag megharagudott párjára, Javier Bardem színészre, amiért megszegte kölcsönös fogadalmukat, miszerint egy évig nem vállalnak filmszerepet, és csak egymással foglalkoznak.
Vágólapra másolva!

Penelope Cruz , Oscar- és Golden Globe-jelölt spanyol származású színésznőnek, a Vicky Cristina Barcelona című film főszereplőjének a kapcsolata meginogni látszik. Bár korábban már arról beszéltek, hogy ő és párja, Javier Bardem Oscar-díjas színész már az esküvőt tervezik, most állítólag nagyon közel vannak ahhoz, hogy szakítsanak - annak ellenére, hogy hivatalosan soha nem erősítették meg, hogy együtt vannak.

"Penelope és Javier megbeszélték, hogy kivesznek egy év szabadságot a közös filmjük után, hogy csak a kapcsolatukra és egymásra koncentráljanak. Javier azonban nem bírta megállni, hogy eleget ne tegyen Alejandro Gonzalez Inarritu felkérésének, és ne szerepeljen Biutiful című új filmjében" - nyilatkozta a pár egy közeli ismerőse.

"Penelope eléggé megharagudott, hiszen jó néhány nagyszerű szerepajánlatot visszautasított a betervezett szünetük miatt. Meglehetősen elkötelezett volt, és szeretett volna együtt lenni a szerelmével" - tette hozzá a barát.

Cruz és Bardem alig néhány hónapja vannak együtt, de eddig egyikük sem beszélt még a szerelmükről - a lesifotósok fényképezték le őket többször. Cruz korábban Tom Cruise, illetve Matthew McConaughey barátnője volt.

Sem Bardem, sem Cruz szóvivője nem volt hajlandó beszélni az állítólagos megromlott kapcsolatról.