Vágólapra másolva!

Szilveszteri hangulatú futást rendeznek Zalaegerszegen, ám erre az eseményre nem árt alaposan felkészülni. A Mountain-man hosszú távú futóverseny december 31-én már hetedik alkalommal rajtol három távon. Lesz "alig-maraton", ami csupán elnevezésében marad a történelmi táv alatt, hiszen itt pontosan 42 kilométert kell teljesíteni. Akiknek ez a táv túl megerőltető, nevezhetnek az "erős félmaratonra", ahol 24 kilométert kell lefutni. Akik nem tudnak az elkövetkező majd' két hét alatt rendszeresen edzeni, mégis szívesen búcsúztatnák az óévet egy havas futással, azok részt vehetnek a 14 kilométeres "jövőre ebből is lehet maraton" távon.

A rajt az egész mezőnynek hétfőn reggel 9 órakor lesz a Deák Ferenc Szakközépiskolánál (Zalaegerszeg, Göcseji út 16.). Nevezési díj nincs, a futás szintideje 6 óra. A célban a futás végén bulielőzetessel várják a beérkezőket, sőt még fürdőruhára is szükség lehet. További információt kérni és előzetesen jelentkezni a (06-92) 328-906-os vagy a (06-30) 9598-915-ös telefonszámokon lehetséges.