Axelero: fellépés a vírus- és spamözön ellen

Vágólapra másolva!
Az Axelero fellép az elmúlt időszakban rendkívül megnövekedett internetes veszélyek ellen - közölte a szolgáltató. A vállalat fokozott tájékoztatással, spamszűrő szolgáltatással és előfizetői szerződésének megváltoztatásával reagál a soha nem látott mennyiségű vírusra és a spamre.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetek során az internet számos alkalommal került sajnálatos reflektorfénybe, például az új, pusztító vírusok megjelenése következtében. Emiatt az Axelero az utóbbi időben még több energiát fordított a biztonság növelésére, amelynek keretében új, szigorúbb szemlélettel kíván fellépni a szabályokat megszegők ellen is - áll az internetszolgáltató közleményében.

A vállalat az elmúlt időszakban többek között elsőként figyelmeztette ügyfeleit és a széles közönséget a kapcsolatváltó tárcsázóprogramok veszélyére, bővítette az [origo] Szoftverbázis ingyenes kínálatát, levelezőrendszerébe új, automatikus vírusszűrést épített be, valamint a Freemail-használók számára is elérhetővé tette a spamszűrést.

A szolgáltató tájékoztatása szerint a fejlesztések egy jelentős szemléletváltás keretében történtek, amely az ügyfelek védelmét helyezi előtérbe. Ennek érdekében az Axelero az általános szerződési feltételeinek két bekezdését is megváltoztatta ennek jegyében: egyrészt az etikai kódexben újra meghatározta a spam fogalmát, hogy nagyobb védelmet biztosíthasson előfizetői számára, másrészt az adatbiztonsági tájékoztató módosításával lehetővé tette, hogy vírusirtást végezzen az előfizetők által küldött levelekben.

Az alábbi tájékoztatóban a legjellemzőbb online veszélyforrásokról tájékozódhat. Tematikus bontásban találhatja meg főbb ismérveiket, a tájékoztató mellett pedig rögtön néhány szoftveres eszközt is, melyek megkönnyítik vagy elvégzik a spamek, vírusok és egyéb kártevők felismerését és/vagy eltávolítását.