Forradalomtól félnek a buszsofőrök

Vágólapra másolva!
Nem lesz sztrájk - állították egybehangzóan az [origo] által megkérdezett BKV-sok a jövő keddre beígért félnapos munkabeszüntetésről. A sztrájk miatt megbénulna a város, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy forradalom tör ki, mondták buszvezetők. A sofőrök szerint lesz béremelés most is, de azért a piros hetesre a jó pluszpénz, a nagykörúti villamosokra pedig a világszínvonal miatt továbbra is érdemes hajtani.
Vágólapra másolva!

"Nem engedhetik meg, hogy sztrájkoljunk, akkor megbénul Budapest" - legyintenek az [origo] kérdésére az egyik fővárosi járaton dolgozó buszsofőrök. Idősebb kollégájuk megemlíti, hogy már a korábbi években reggel négytől hatig tartó két órás munkabeszüntetések is megterhelték a várost, jövő keddre pedig félnapos - reggel négytől délután egyig tartó - sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek. "Nem lehet, én nem is tudnám elképzelni. Kitörne a forradalom" - összegzi egyikük a sztrájk lehetséges következményeit.

A tömegközlekedési dolgozókat tömörítő öt szakszervezeti szövetség azután jelentett be félnapos általános sztrájkot, hogy nem tudtak megegyezni a BKV Rt.-vel az idei béremelés mértékéről a szerdai tárgyalásokon sem. A megbeszélések jövő hétfőig folytatódnak, de ha nem lesz alku, akkor minden BKV-járat leáll, ígérik a szakszervezetek. A sofőrök szerint egyetértés van a BKV-s dolgozók között, hogy sztrájkolni kell, ha nem lesz megállapodás, bár egyikük tud olyan kollégáról, aki fél, hogy kirúgják, ha részt vesz egy esetleges munkabeszüntetésben. Ennek ellenére magabiztosak: "ha összetartunk, akkor elég erősek vagyunk" - mondják.

A bértárgyalás három hete nem hoz eredményt. A szakszervezetek személyenként havi bruttó 19 ezer forintos béremelést kérnek az idei évre, ami sok dolgozó esetében több, mint a BKV által ajánlott hatszázalékos emelés. A vállalat szerint azonban ez a követelés meghaladja a cég anyagi lehetőségeit.

"A tömegközlekedés veszteséges, ez nem a bankszektor." "Miért nem harcolják ki, hogy támogassa valaki?" - méltatlankodnak a BKV érvein a munkatársak. Egy buszvezető átlagosan nettó 80 ezer forint kap havonta, mondják a sofőrök. Persze ez függ attól is, hogy milyen vonalon van. Az igazi főnyeremény a csuklós buszon ledolgozott délután, azon belül is a piros hetes, ami nemcsak tele van utasokkal, de jól védett útvonalon is közlekedik. Azért már szépen jár pótlék, de a havi fizetés így se emelkedik 100 ezer fölé, állítják. "Jót tenne a családi költségvetésnek az a 19 ezer" - teszi hozzá egyikük.

A villamosvezetők is biztosak a dolgukban, szerintük sem lesz sztrájk, a béregyezség pedig a cég által ajánlott hat és a szakszervezet által kért tíz százalék között lesz félúton. "Mindig az utolsó pillanatig húzzák" - vonják meg vállukat a város megbénulását ígérő újsághírekre.

Azt viszont nem értik, miért a pénzhiányra hivatkozik a BKV, amikor elutasítja követelésüket. "Az rendben van, hogy rendbe akarják hozni a céget, de hát nem a járművezetők tették tönkre" - értetlenkedik egyikük, hogy miért rajtuk spórol a cég. Rossz néven veszik a cég érveit azért is, mert még emlékeznek rá, hogy Aba Botond BKV-vezérigazgató tavaly 20 millió forint jutalmat vehetett fel a fővárostól munkájáért. Egyikük, aki 26 éve van a BKV-nál villamosvezetőként, legutóbb nyolc éve kapott 18 ezer forint jutalmat, amikor elérte az 500 ezer, baleset nélkül levezetett kilométert. Ennek ellenére állítja, hogy a mai napig szereti munkáját, szeret vezetni.

Azért pozitív változásokat is látnak. Kifejezetten örülnek, hogy már nem csak a buszjáratokat, hanem a villamosokat is fejleszti a cég. Megemlítik a hannoveri villamosokat, egyikük pedig elárulja, hogy jelentkezett sofőrnek a "világszínvonalú" nagykörúti Siemens-szerelvényekre, mert - mint mondja - "az a villamosvezetés csúcsa".

Sáling Gergő